Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Mindezt Jutta Urpilainen nemzetközi partnerségekért felelős uniós biztos jelentette be kedden Ahmed Szide etióp pénzügyminiszter oldalán tartott addisz-abebai sajtótájékoztatóján.

Az EU csaknem három éve függesztette fel a segélyezést a véres tigréi konfliktus miatt, amelyet tavaly sikerült lezárni egy tűzszünettel.

„Itt az ideje a kapcsolatok fokozatos normalizálásának és egy kölcsönösen erősítő partnerség kiépítésének az önök országával” – hangsúlyozta Urpilainen. Hozzátette ugyanakkor, hogy az etióp kormánynak szánt közvetlen költségvetési támogatást még nem állítják vissza. Mint mondta, ez utóbbira akkor kerül majd sor, ha „egészen világos politikai feltételek” teljesülnek, bár ezeket nem részletezte.

Ahmed közölte, hogy a 2024-27-es évekre szóló uniós fejlesztési támogatás segíteni fog Etiópiának talpra állni és az égetően szükséges reformokat végrehajtani.

Korábban írtuk

Az uniós segélycsomag eredetileg egymilliárd euró lett volna, és 2021-től 2027 bocsátották volna Etiópia rendelkezésére, de a 2020 végén az északi Tigré tartományban kitört harcok miatt felfüggesztették a folyósítást.