Hirdetés

A téma a lengyel fegyverkezés és az Ukrajnának küldött fegyverszállítmányok kapcsán került elő. A szakértő szerint ezekkel az egyre izmosabb hadseregekkel valószínűsíthetően inkább az országok közti határokat fogják megerősíteni, és Lengyelország esetében például nem az az elsődleges, hogy Oroszországgal vagy Kínával keressenek fegyveres konfliktust.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament szavazásában terrorista állammá nyilvánította Oroszországot, a szakértő azt mondta, hogy ez egy „jelképes cselekedet”.

Egy európai reálpolitikus azt nézte volna, hogyan tudja diplomáciailag úgy befolyásolni az ukránokat, mint az oroszokat

– szögezte le.

Álláspontja szerint Európának nem lett volna szabad elvágnia a diplomáciai összeköttetéseit Oroszországgal. A terrorista állami státusszal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „ha ez szimbolikus cselekedet, akkor káros. Ha gyakorlati következményei vannak, akkor bűncselekmény”.

(forrás)

Korábban írtuk