A Honvédelmi Minisztériumnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták: a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt a délkelet-európai térség, és benne Bosznia-Hercegovina politikai és gazdasági stabilitásában, mert az hozzájárul Magyarország és Európa biztonságához.

Hirdetés

„Készek vagyunk a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítésére, legyen szó szakmai találkozókról vagy képzésekről. Védelmi tárcáink folyamatosan együttműködnek a kapcsolatok erősítése érdekében”

– fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy az idei év második felében Magyarország látja el az Európai Unió elnökségi feladatait.

„Kiemelt céljaink közé tartozik, hogy a magyar uniós elnökség idején rávilágítsunk az unió bővítésének fontosságára és az európai védelmi képességek erősítésének szükségességére”

– mondta a miniszter.

Korábban írtuk

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden találkozik még az Európai Unió által 20 éve indított EUFOR Althea békefenntartói misszió vezetőivel, köztük a missziót eben az évben irányító magyar parancsnokkal, Sticz László vezérőrnaggyal és a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyar katonákkal.