Tajani hangoztatta, Olaszország nem becsüli le annak lehetőségét, hogy akár merényletet is elkövethetnek az ország területén. Hozzátette, az a veszély is fennáll, hogy valaki az interneten látottak vagy olvasottak alapján fanatizmusból terroristává válik.

Hirdetés

A külügyminiszter az Rtl kereskedelmi rádióadónak adott interjúban arról biztosította az olaszokat, hogy az ország területét jelenleg nem fenyegeti kiemelt veszély, de – tette hozzá – a helyzet gyorsan változhat.

Elmondta, hogy a nemzetbiztonsági tanács szombat esti ülésén tovább erősítették az olaszországi zsidó közösségek vallási és diplomáciai épületei védelmét, amelyek száma meghaladja a kétszázat.

Ezzel egy időben a belügyminisztérium szigorította a határellenőrzést terroristák esetleges beszivárgása megakadályozására. Antonio Tajani elmondta: a közel-keleti térségből érkező terroristák a keleti és a déli migrációs útvonalat követhetik Európa felé.

Korábban írtuk

Matteo Piantedosi belügyminiszter korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az Izrael és a palesztinok közötti feszültség, valamint az azt kísérő humanitárius válsághelyzet növelni fogja a migrációs áramlatot.

Guido Crosetto védelmi miniszter szerint erősíteni kell a határok védelmét. „A szegénység és háború elől menekülők csoportjaiban olyanok is érkezhetnek országainkba, akik ellenünk akarnak harcolni. Őket nem engedhetjük be” – szögezte le Crosetto. Az utóbbi napokban ismét erősödött a Lampedusa szigetén kikötő csónakok száma, és egyre többen vallják magukat palesztin menekültnek.