Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
Hirdetés

Luciana Lamorgese belügyminiszter szerdán este jelentette be, hogy a palermói közigazgatási bíróságon (Tar) nyújtottak be fellebbezést Nello Musumeci augusztus 22-i rendeletével szemben, amellyel Szicília kormányzója a sziget regisztrációs központjainak és az összes többi migránstábornak a bezárásáról döntött.

„A migrációval kapcsolatos intézkedések a kormány hatáskörébe tartoznak” – nyilatkozta Lamorgese.

Elemzők szerint a bíróság akár már csütörtökön semmisnek nyilváníthatja a tartományi elnök rendeletét.

Ezzel egy időben Lampedusa szigetén megkezdődött a regisztrációs központ (hot spot) ismételt kiürítése. A migránsokat a karanténhajóként használt komphajókkal szállítják el.

Korábban írtuk

A sziget egyik nehezen megközelíthető öblében horgonyzott le az Aurelia karanténhajó, amelyet a parti őrség és a pénzügyőrség vízi járművei tartottak ellenőrzés alatt. Az Auréliára szerda estig először a vírusteszteken pozitívnak bizonyult migránsokat helyezték át, valamivel kevesebb mint hetven embert, akiket a hajó elkülönített részén szállásolták el. Majd további kétszáz ember került fel az Aureliára, amely a csütörtökre virradó éjszakát Lampedusa partjainak közelében a nyílt tengeren töltötte. A hatóságok nem közölték, hova szállítják a csoportot. A belügyminisztérium bejelentése szerint a másik karanténhajó, az Azzurra is a szigetre érkezik a hot spot teljes kiürítésére, valamint további karanténhajókat állítanak szolgálatba a dél-olaszországi migránstáborok kiürítésére.

A kevesebb mint kétszáz fős lampedusai táborban jelenleg 850-en tartózkodnak. A hot spotot katonák őrzik, ennek ellenére többen kiszöktek. Őket felkutatták és visszakísérték a táborba,

Tűrhetetlennek nevezte a táborban uralkodó körülményeket Salvatore Martello lampedusai polgármester, aki továbbra is azt kéri a kormánytól, hirdessen ki vészhelyzetet. Hozzátette, a migránstábor csak a jéghegy csúcsát képviseli: „a sziget partjain mozdulni se lehet az elhagyott migránshajóktól, a járványhelyzet ellenére Lampedusa nem bír megfelelő egészségügyi ellátórendszerrel, a migránsokról szóló hírek félelmet keltettek és megosztják a lakosságot, elriasztották a turistákat” – mondta Salvatore Martello. Hozzátette, ennél is jobban aggasztja azonban a miniszterelnök, Giuseppe Conte hallgatása a migrációs helyzetet illetően.

A rendőrszakszervezet (Coisip) bejelentése szerint a lampedusai hot spotban szolgáló egyik rendőr pozitívnak bizonyult. „Minden elővigyázatosságunk ellenére bekövetkezett, amitől tartottunk” – közölte a Coisip szóvivője hangsúlyozva, hogy a migrációs táborokban dolgozók egészsége veszélybe került.

A Liga párt csütörtökön Lampedusa kikötőjének lezárására készült. A demonstrációt elhalasztották a sziget egyik halászhajóját ért baleset miatt elrendelt gyászra tekintettel.

Folyamatosan romlik a helyzet Olaszországban, mióta a Conte-kormány megszüntette Matteo Salvini korábbi belügyminiszter migrációs intézkedéseit – mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Nello Musumeci szicíliai kormányzó szavaival élve „félelmetes az érkezési hullám” – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ezt már teljesen felesleges a 2015-ös állapotokhoz viszonyítani.

Az idén 17 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba, míg az előző év azonos időszakában, Matteo Salvini belügyminisztersége idején alig ötezren léphették át a határt – hívta fel a figyelmet Szomráky Béla.