„A donyecki békés létesítményekre mért embertelen, civilek megölését célzó csapások, és a legcivilizáltabb nyugatiak részvétele ebben (…) – mindez az ENSZ Biztonsági Tanácsa megbeszélésének tárgya lesz, amelyen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is részt vesz” – mondta jelentette ki Marija Zaharova külügyi szóvivő a Rosszija-1 televíziócsatornán.

Hirdetés

Közölte, hogy a Lavrov vezette orosz küldöttség már úton van New Yorkba.

Az orosz diplomáciai tárca által kiadott állásfoglalás értelmében „az Egyesült Államok és csatlósai által támogatott neonáci kijevi rezsim ismét barbár terrorcselekményt követett el Oroszország békés lakossága ellen” és Moszkva kategorikusan elítéli ezt a „hitszegő csapást” a polgári lakosság ellen. A minisztérium szerint a Nyugat „féktelen vágya”, hogy az „ukrán bábok keze által” stratégiai vereséget mérjen Oroszországra, egyre vakmerőbb akciókra készteti Kijevet, beleértve a terrorcselekményeket, a humanitárius jog tömeges megsértését és háborús bűncselekményeket.

Az orosz külügyminisztérium ezzel kapcsolatban Ukrajna elítélésére szólította fel az összes felelős kormányt és az illetékes nemzetközi szervezetet.

Korábban írtuk

„Hallgatásuk a civil polgárok megölésének hallgatólagos jóváhagyását jelenti, és még véresebb atrocitásokra ösztönzi az ukrán neonácikat” – hangzott az állásfoglalás.

Az orosz külügyminisztérium szerint a „terrortámadások” azt bizonyítják, hogy Ukrajnában nincs meg a politikai akarat a békéhez és a konfliktus diplomáciai úton történő megoldásához, és „ebből kiindulva nyilvánvaló, hogy az orosz különleges hadművelet minden célját és célkitűzését el kell érni”.

„Ennek az országnak a területéről semmilyen, Oroszország biztonságát érintő fenyegetés nem származhat vagy terrorcselekmény nem indulhat” – áll az orosz diplomácia állásfoglalásában.

Az ukrán tüzérség vasárnap reggel 152 és 155 milliméteres kaliberű fegyverekkel lőtte a Donyeck nyugati részén lévő Tyeksztyilscsik negyedben található piac könyékét. A támadás következtében 25 ember életét vesztette, további 20 pedig megsebesült.