Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Sebastian Kurz volt kancellár hangsúlyozta, a döntés csupán egy folyamat kezdetét jelenti, nem a „végeredményt”.

Arról is beszélt, hogy a hétvégén egyeztetett pártja országos és tartományi vezetőivel, és egyhangúlag döntöttek arról, hogy a Zöldekkel kezdenek kormánykoalíciós tárgyalásokat.

A döntésről Alexander Van der Bellen államfőt és a pártok vezetőit is értesítették.

Sebastian Kurz arról is beszélt: a koalíciós tárgyalásokat megelőző puhatolózó egyeztetések alaposak, tiszteletteljesek és érdekesek voltak. A politikus emlékeztetett: egykori koalíciós partnerük, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) már a választásokat követően kijelentette, hogy nem kíván részt venni a kormányzati munkában. A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) ugyanakkor az egyeztetésen azt jelezte, hogy szeretne részt venni a kormányzati munkában; csakúgy, mint a NEOS (Az Új Ausztria és Liberális Fórum) – velük azonban kéttagú koalíció a választási eredmény alapján nem képzelhető el. A választáson a negyedik legjobb eredményt elérő Zöldekkel hosszabban egyeztettek, mivel a párt korábban még nem vett részt kormányzati munkában.

Sebastian Kurz hangsúlyozta: a folyamat nem lesz egyszerű, mivel a két párt álláspontja nagyon eltérő; míg a Zöldek programjában a környezet- és a klímavédelem, addig a Néppárt programjában a migráció és a gazdaság nagyon hangsúlyos.

A tervek szerint Sebastian Kurz már kedden tárgyal a Zöldek listavezetőjével, Werner Koglerrel a tárgyalások menetéről.

Az ÖVP májusig az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) kormányzott együtt. A koalíciónak azonban véget vetett, hogy két német lap leleplező videót közölt az FPÖ azóta lemondott elnökéről, Hans-Christian Strache alkancellárról. A vesztegetési botrány Kurz kancellárt is magával rántotta. Azóta átmeneti kormány vezeti az országot Brigitte Bierlennel, az alkotmánybíróság addigi elnökével a miniszterelnöki tisztségben.