Fotó: ShutterStock/Review News
Hirdetés

A helyettes tárcavezető szerint az ukrán csapatok a tartalékosokkal megerősített orosz erők intenzív ellenállásával néznek szembe, „de kitartóan és fáradhatatlanul teremtik meg a feltételeket a gyors előrehaladáshoz”.

Beszámolt egyúttal arról is, hogy az orosz erők támadóműveleteket hajtanak végre Donyeck megyében, Avgyijivka, Liman és Marjinka települések irányába, a Luhanszk megyei Szvatove felé pedig előrehaladást értek el. „Ott most kemény csaták folynak. Az ellenség támadja Bilohorivkát, Szerebrjankát. A helyzet meglehetősen bonyolult” – fűzte hozzá Maljar.

Hozzátette, hogy Bahmut irányában, a déli szárnyon az ukrán csapatok részsikereket értek el, míg az északi szárnyon folytatódnak a harcok. „Az ellenség két ejtőernyős rohamezredet telepített oda” – emelte ki a miniszterhelyettes.

Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők vasárnap tizenegy rakétacsapást mértek Ukrajnára, nyolc iráni gyártású Sahid kamikaze drónt vetettek be, valamint negyven légicsapást indítottak és körülbelül harmincszor nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel. Eközben az ukrán légierő kilenc csapást mért orosz katonai összpontosulásokra, a rakéta- és tüzérségi egységek pedig 22 orosz tüzérségi és két légvédelmi rendszert találtak el lőállásban – tette hozzá a vezérkar.

Korábban írtuk