A tábornok nem ismertette részletesen a célokat, de azt elmondta, hogy az összes célobjektumot sikerrel megsemmisítették, és az ukrán hadiipar jelentős veszteségeket szenvedett.

Hirdetés

Konasenkov szerint az orosz hadsereg számos támadást vert vissza a front különböző szakaszain, és az ukrán fél veszteségét csaknem 850 főben nevezte meg. Mint mondta, közülük 230-an a Donyeck környékén vívott harcokban estek el, a donyecki régió déli részén és Zaporizzsjában pedig egyaránt mintegy kétszázan lelték halálukat.

A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között nevezett meg egy elektronikai hadviselési és légvédelmi rendszerirányítási pontot a donyecki régióban lévő Kramatorszknál, egy lőszerraktárt, négy SCALP-AG típusú francia manőverező repülőgépet, egy Sztrela légvédelmi rendszert, öt harckocsit, két Zuzana-2-es kerekes, valamint két lengyel Krab és egy amerikai M109-es Paladin lánctalpas önjáró tarackot, továbbá két amerikai M777-es vontatott tarackot.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy az ukrán erők a régióban már bevetették a tartalékaik kétharmadát. Mint mondta, a katonák jelentős része már elesett.

Korábban írtuk

Rogov azt mondta, hogy a külföldön kiképzett rohamosztagokat még nem vezényelték harcba. Elmondása szerint több tízezer harcosról van szó, akiket majd azért fognak bevetni, hogy „kétségbeesetten próbálkozzanak” sikerre jutni a front valamelyik részén.

Az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megye kormányzója arról számolt be, hogy egy civil megsebesült egy ukrán diverzáns- és felderítőcsoport meghiúsított behatolási kísérlete következtében, Belgorod megye elöljárója pedig azt mondta, hogy ukrán aknabelövések miatt két helyi lakos szenvedett sebesüléseket.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. A tájékoztatás szerint Donyecket és Makijivkát kazettás lőszerrel lőtték.