Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik
A Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdõ Donald Trump volt amerikai elnök a párt elõválasztási rendezvényén Iowa állam fõvárosában, Des Moines-ban 2024. január 15-én.
Hirdetés

Mint ismert, Donald Trump volt amerikai elnök fölényes győzelmet aratott Iowa államban. A republikánus párti előválasztáson arról döntöttek a párt választói, hogy ki legyen a republikánus elnökjelölt.

Ahogy közelebb kerül az elnökjelöltséghez, Donald Trump úgy okoz egyre nagyobb aggodalmat az Európai Unió egyes tagállamai vezetőinek.

Emmanuel Macron gyorsan reagált az iowai eredményre, és azt hangsúlyozta, hogy Európa egyedül fog haladni a saját stratégiai autonómiája felé. A francia elnök szerint ehhez egy erősebb Európára van szükség, amely képes megvédeni magát, és nem függ másoktól.

Nem sokkal beszéde után pedig Macron bejelentette, hogy a következő hetekben 40 SCALP-EG nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát szállít Ukrajnának.

Németországot ezzel szemben tétovának és vonakodónak látták, képtelennek vagy nem hajlandónak arra, hogy Ukrajnának átadja a védekezéshez szükséges fegyvereket; elsöprő nemzetközi nyomás kellett például ahhoz, hogy Scholz engedélyezze a német gyártmányú Leopard 2 harckocsik szállítását Ukrajnának. Német tisztviselők újra és újra kijelentették, hogy addig nem akarnak nehézfegyvereket küldeni, amíg az amerikaiak ezt nem teszik meg. A washingtoni bólintásra való várakozásnak ez a luxusa valószínűleg megszűnik, ha Trump győz” – fogalmaznak a Politico cikkében.

Korábban írtuk

Kedden, egy nappal az iowai republikánus választási kampány után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megfogadta, hogy bármi történjék is, megtalálja a módját annak, hogy a február 1-jei csúcstalálkozón jóváhagyják az Ukrajnának szánt EU-s forrásokat.

Bár azt mondta, hogy az EU mind a 27 tagállamának egyhangú döntését részesítené előnyben, ragaszkodott ahhoz, hogy kész egyszerűen kihagyni Magyarországot, ha ez szükséges.

„Készen állunk arra, hogy huszonhatan megállapodjunk” – mondta az Euronewsnak Davosban.

Decemberben Orbán Viktor miniszterelnök megakadályozta, hogy 50 milliárd eurós támogatást hagyjon jóvá az Európai Bizottság Ukrajnának.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.