A latinok célja egy szuverén latin állam, az Északi Köztársaság megalakítása, amelynek fővárosa Los Angeles lenne. Egy nép, amely másfél évszázad elteltével sem felejtette el az őt ért igazságtalanságot.

A történelem során számtalan nemzetet értek igazságtalanságok. Az erősebb nemzetek leigázták a gyengébbeket, amelyek vagy megtörtek, vagy összegyűjtve erejüket, kivárva a legmegfelelőbb pillanatot, revansot vettek. Mexikóban máig fájón ég az Egyesült Államoktól még a XIX. században elszenvedett vereség emléke. Latin fiatalok milliói várják, hogy eljöjjön az igazság pillanata.

1969-ben amerikában élő mexikói diákok „El Plan Espiritual de Aztlan” (Aztlan szellemi tervezete) néven programot hirdettek a reconquistára, vagyis az egykor mexikói fennhatóság alatt álló, de mára az Egyesült Államok részét képező területek visszalatinosítására. Aztlan az aztékok mitikus szülőhazája. A chicano-indián hagyományok szerint ez magában foglalja a mai Kalifornia, Arizona, Nevada, Új-Mexikó területét, valamint Colorado és Texas bizonyos részeit. Ezek a területek 1848-ig tartoztak Mexikóhoz (lásd keretes írásunkat).

A reconquistát hirdető latinok, magukat az aztékok vér szerinti örököseinek tartva, la Raza, vagyis A rassz néven emlegetik magukat. Céljuk egy szuverén latin állam, a Republica del Norte, vagyis az Északi Köztársaság megalakítása, amelynek leendő fővárosa Los Angeles lenne. Ezt nem fegyverekkel, hanem demográfiai úton, az említett régiók latin többségűvé tételével kívánják elérni. Számtalan csoportosulás van mind Mexikóban, mind az Egyesült Államokban, amely a majdani reconquista előkészítésén munkálkodik.

A számadatok tükrében tervük nem látszik elvetélt próbálkozásnak. 1970-ben még mindössze nyolcszázezer mexikói élt az Egyesült Államokban. Ez a szám három évtized alatt megtízszereződött, de más becslések szerint megharmincszorozódott. Bár a mexikóiak az amerikai össznépességnek hivatalosan alig öt százalékát teszik ki, igen nagy koncentrációban képviseltetik magukat az aztlani területeken. Új-Mexikóban például a latin lakosság aránya már eléri a 43 százalékot, és számuk egyre nő. Sokatmondó az adat, hogy 2000-ben az amerikai határőrség összesen 1,6 millió (!) illegális mexikói bevándorlót fordított vissza. Az évente illegálisan átjutók számáról nincs pontos adat, de a nagy számok törvénye alapján biztosak lehetünk benne, hogy jócskán vannak. Nem is beszélve arról, hogy az államok területén élő mexikóiak, az otthoni hagyományokat folytatva négy-öt, vagy olykor több gyermeket is vállalnak, szemben a fehér amerikaiak körében bevett egy-két gyermekes családmodellel.

A legtöbb mexikói illegális úton, a zöldhatáron érkezik az államokba. Bár az elmúlt öt év során Washington megháromszorozta a déli határok védelmére szánt összeget, az illegális bevándorlók száma nem apad. A mexikóiaknak nincs mit kockáztatniuk. A lefülelt illegális határátlépők egyetlen büntetése, hogy nevük és fényképük bekerül egy adatbázisba, ami kizárja, hogy a jövőben legális úton léphessenek az Egyesült Államok területére. Ők azonban nem is akarnak sorba állni vízumért. Úgysem kapnák meg soha. Az elcsípett migránsok így visszatoloncolásukat követően „úgyis mindegy” alapon újra és újra nekivágnak az ígéret földjére vezető útnak.

Hiszen ha egyszer átjutnak, egy életre biztosították maguk és gyermekeik megélhetését. Az illegális bevándorlók Egyesült Államok területén született gyermekeinek ugyanis alanyi jogon jár az amerikai állampolgárság. A szülők pedig, ha gyermekük egyszer már amerikai, könnyebben kapnak zöldkártyát, és a későbbiekben állampolgárságot is.

A latinok térnyerése magában hordozza a jövőbeni szeparatista törekvések lehetőségét. Különösen, hogy Aztlan ideája széles társadalmi támogatottságot élvez Mexikóban. A Zogby nemzetközi közvélemény-kutató intézet 2002-es felmérése szerint a mexikóiak 58 százaléka mexikói területként tekint az Egyesült Államok déli államaira, míg mindössze 28 százalék mondja ennek ellenkezőjét. 57 százalékuk szerint továbbá, a mexikóiaknak engedélyek nélkül is jogukban áll belépni az Egyesült Államok területére. A határ túlsó oldalán persze erről máshogy vélekednek. Az amerikaiaknak több mint 70 százaléka élesen ellenzi az újabb latin bevándorlók ékezését, 68 százalékuk pedig még a hadsereget is bevetné a határok védelmében.

Armano Navarro, a Kaliforniai Egyetem nyíltan latin-nacionalista nézeteket valló oktatója, a WorldNetDaily nevű internetes újságnak adott nyilatkozatában elmondta: „Az ember azt hinné, hogy az Egyesült Államokban soha nem alakulnának ki szecesszionista mozgalmak. Az idők azonban változnak”. Navarro még 1995-ben, egy Chicano nagygyűlésen tartott beszédében kifejtette: „A demográfiai folyamatok következtében délnyugaton a hatalom a mexikói etnikumú közösség kezébe fog kerülni.” Navarro nem a levegőbe beszélt. Számos tanulmány támasztja alá, hogy két-három évtizeden belül Kalifornia lakosságának több mint felét latinok fogják képezni.

Aztlan koncepcióját bár nyíltan nem, de stratégiailag és intézkedéseiben a mindenkori mexikói kormányzat is támogatja. Erneso Zedillo korábbi mexikói elnök egy 1997-es, Chicagóban tartott beszédében üdvözölte, hogy a mexikói nemzet az ország határain kívül is terjeszkedik, és dicsőítette a mexikói migránsokat, akik ennek a terjeszkedésnek a legfőbb zászlóvivői. Zedillo szavait alátámasztva alkotmánymódosítást is indítványozott, lehetővé téve a mexikói állampolgárok számára a kettős állampolgárság felvételét. Az elnök emellett diplomáciai úton elérte, hogy Kalifornia állama hatálytalanítsa azt az 1995-ben beiktatott törvényt, amely kizárta az állampolgársággal nem rendelkező mexikóiak szociális támogatásokból való részesedését. Zedillóhoz hasonlóan áll a kérdéshez a jelenlegi elnök, Vincente Fox is, aki a lehető legbeszédesebb helyszínen, az arizonai határ melletti Nogales határátkelőnél tartott sajtótájékoztatóján így fogalmazott: „Tiszteletünkről biztosítjuk ezeket a hősöket, ezeket a gyermekeket, akik könynyekkel szemeikben elhagyják otthonukat, közösségüket, elbúcsúznak családjaiktól, hogy nehéz és néha fájdalmas keresésbe kezdjenek olyan munka és lehetőség után, amilyet otthon a saját országukban nem találnak.”

Zedillo példáját követve, szavait Fox is aprópénzre váltotta. A mexikói állam irodát hozott létre, amely hasznos tanácsokkal látja el az Egyesült Államokba illegális úton készülő fiatal hősöket. Fiatal hősjelöltek pedig bőven akadnak, hiszen míg otthon egynapi munkával mindössze öt dollárra számíthatnak, addig a határ túloldalán ugyanazért a munkáért napi hatvan dollárt kapnak. Fox emellett 2002 augusztusában „Külföldön Élő Mexikói Közösségek Nemzeti Tanácsa” néven kormánybizottságot hozott létre, amely a már az Egyesült Államok aztlani területein élő mexikóiak jogvédelmének biztosítására lett hivatott.

Hogy a mindenkori mexikói kormánynak mi a célja, a kivándorlás szorgalmazásával és a már az államok területén élő mexikóiak támogatásával, egyelőre nem bizonyított. Egyes vélekedések szerint Mexikóvárosnak meg sem fordul fejében a reconquista gondolata. Ezen optimista vélekedések szerint a mexikói kormány célja mindössze annyi, hogy fellendítse országa gazdaságát, és csökkentse a munkanélküliséget.

Egyvalami azonban tagadhatatlan. Az államok területén élő latinoknak eszük ágában sincs identitásukat feladva beolvadni az angolszász közegbe. Az angolt sokan kizárólag olyan szinten sajátítják el, amely a munkavállaláshoz feltétlenül szükséges. Az eltérő identitás miatt, az esetleges vitás politikai kérdésekben könnyen hazájuk hadoszlopává válhatnak, akik választások esetén mindig az otthoniak fejével gondolkozva adják le voksaikat. Ennek a mexikói kormány is tudatában lehet, hiszen minden tőle telhető eszközzel támogatja őket abban, hogy megőrizzék anyanyelvüket és ezzel identitásukat. Los Angeles mára két egymással párhuzamosan élő világnak ad otthont. Egy angolszász és egy latin világnak. A spanyol ajkú lakosok számára mára külön, spanyol nyelvű médiabirodalom épült ki, amely gyökeresen máshogy áll a világ dolgaihoz, mint a többi amerikai médium. Felmérések szerint az átlagos latin családok elsődleges információforrása az ennek a mogulnak a részét képező, La Opinion című napilap és a Channel 34 nevű televíziós csatorna. Emellett spanyol anyanyelvű iskolák hada működik, ahol a nebulók mélyen magukba szívják a latin identitást. Ezek 222 ezer dolláros éves működési költségéből 128 ezret a mexikói állam áll.

Az amerikai kormányzat kinyitotta Pandora szelencéjét. A latin szavazatokat immár egyetlen politikai erő sem hagyhatja figyelmen kívül. Erre legjellemzőbb példa James Hahn, Los Angeles polgármestere, aki Vincente Fox elnökkel való találkozóján egy ízben kijelentette: „Városunk mexikói város”.

Aztlan feltámadt.

Sayfo Omar