Fotó: ShutterStock.com/Harold Escalona (archív)
Hirdetés

A 89 éves politikusnak a zárt körű eseményen mondott felszólalásából a televízió idézett.

Mint mondta, elégedetten adja át a vezetést az új generációnak, amely már több évtizedes gyakorlatot szerzett a pártban, és amely „tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel”.

Hozzátette azt is, hogy „amíg él, kész lesz megvédeni a hazát, a forradalmat és a szocializmust”.

Castro a felszólalásában elítélte az Egyesült Államok utóbbi években megnövekedett ellenségességét, de azt hangoztatta, hogy országa kész a párbeszédre a kölcsönös tisztelet alapján. Ehhez azonban nem tesz a szuverenitását és a függetlenséget érintő engedményeket. Rosszallotta azt is, hogy Washington a koronavírus járvány ellenére is fokozta a Kuba elleni szankciókat.

Korábban írtuk

A Kubai Kommunista Párt 8, kongresszusa négy napig tart. A párt főtitkárságát a sajtó értesülései szerint Miguel Díaz-Canel államfő veszi át, Castro visszavonul a politikából. Utolsó elnöki mandátumát 2013-2018 között töltötte le, de 1959 óta részt vett bátyjával, Fidel Castróval közösen az ország vezetésében. Fidel Castro 2016-ban halt meg, de az állam elnökségét már 2008-ban átadta az öccsének.