Előzmény.

Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal

A túszdráma a kelet-hollandiai Ede városában nem sokkal 12 óra után fejeződött be, amikor a túszejtő feltartott kézzel elhagyta a lokált, ahol négy embert tartott fogva. Előbb három túszát, majd a negyediket is elengedte, majd megadta magát.

A területileg illetékes ügyészség vezetője később sajtótájékoztatón elmondta, hogy a túszejtő hátizsákjában nem volt robbanószer, amelynek gyanúja miatt kiürítettek 150 környékbeli lakást. A férfi késekkel tartotta rettegésben túszait.

A rendőrségi akció kezdetén a NOS műsorszolgáltató riportere egy távirányítású robotot, valamint tűzszerészeket és védőfelszerelésben lévő rendőröket látott a helyszínen.

Korábban írtuk

Mivel eleinte a hatóságok azt feltételezték, hogy a támadó hátizsákjában robbanóanyag lehet, az Ede városon áthaladó vonatok átmenetileg nem álltak meg a település pályaudvarán.

A holland állampolgárságú férfi ismert a bűnüldöző hatóságok előtt, mivel egyszer már meggyűlt a baja a rendőrséggel „fenyegető magatartás” miatt.

A túszejtő indítékait még nem ismerik, de a hatóságoknak – mint közölték – jelenleg nincs semmi okuk azt feltételezni, hogy terrorcselekményről lenne szó.

René Verhulst, Ede polgármestere megdöbbenését fejezte ki az incidens miatt: „a túszul ejtett emberek szörnyű helyzetben voltak, együttérzek velük és mellettük állok, számíthatnak a támogatásomra” – jelentette ki.

A polgármester felhívta a figyelmet, hogy az incidensről a médiában megjelent videókat ne osszák meg a közösségi felületeken, arra hivatkozva, hogy „a kiszabadult túszoknak joguk van arra, hogy békén hagyják magánéletüket, és a rendőrség is szeretné megfelelően végezni a munkáját.”

Elmondta azt is, hogy a város tanácsa ideiglenes menedéket nyújtott az incidens miatt a környékről evakuált embereknek.