Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo (illusztráció)
Hirdetés

Huszonnégy óra leforgása alatt a Belgiumban nyilvántartott fertőzöttek száma 2454-gyel 33 573-ra növekedett. A helyi hatóságok 283 új halálesetet rögzítettek, az áldozatok túlnyomó része (76 százaléka) a flamand régióban élt, amely a járvány kitörése óta, a fertőzések melegágya. A legfrissebb kimutatások szerint a járványban elhalálozottak száma 4400.

A Le Soir című, francia nyelvű napilap arról számol be, hogy az elhunytak száma valójában több, mert adminisztrációs jellegű problémák miatt, a vallon tartomány idősotthonaiban meghaltak pontos adatait még nem sikerült rögzíteniük az illetékes hatóságoknak.

A belga kormány szerda esti döntése alapján, az országban május 3-ig meghosszabbítják a korlátozásokat.

„Az intézkedések nagy terhet rónak állampolgárainkra, de a második világháború óta országunk nem ment ilyen nagy megpróbáltatáson keresztül” – jelentette ki Sophie Wilmés kormányfő a nemzetbiztonsági tanács egyeztetését követő sajtótájékoztatón.

Hozzátette: „Ha kis lépésekben is, de legyőzzük a válságot”.

A miniszterelnök továbbá elmondta, hogy az az intenzív ápolásra szorult betegek száma továbbra is aggasztóan magas, ezért a kormány megkezdte az idősotthonok átfogó tesztelését. Wilmés szerint ezek a tesztek világosabb képet adnak majd arról, hogy mennyi valójában a fertőzöttek száma az országban, mivel a „közzétett statisztikák néha túloznak”. 

A tanácskozáson tovább döntöttek arról is, hogy az óvodák, a barkácsáruházak és a faiskolák újra kinyithatnak, illetve, az idősek vagy fogyatékosággal élők otthonában engedélyezik a látogatást, de csakis korlátozott számú személyeknek.

Hollandiában a nemzeti közegészségügyi hatóság szerdai tájékoztatása szerint lassulóban van a vírus terjedése, továbbá a kórházba beutalt koronavírussal fertőzöttek száma és a járványban elhalálozottak aránya is csökken. Az országban eddig 135 ezer tesztet végeztek el, és szerdai adatok szerint 27 419 fertőzöttet tartanak számon, ennek 28 százaléka egészségügyi dolgozó.

Az NL Times holland internetes hírportál információi szerint a hatóságok változtatnak adatgyűjtési módszereiken. Eddig a hivatalos statisztikák kizárólag azokat tartották számon, akiknél a koronavírus-teszt pozitívnak bizonyult, mostantól azonban azok is bele fognak tartozni a naponta közzétett kimutatásokba, akik a háziorvos szerint a betegség heveny tüneteit mutatják.

A járvánnyal összefüggésben elhunytak száma Hollandiában megközelíti a háromezret.

Luxemburgban, ellentétben a keddi adatokkal, nem 69, hanem 67 járványban elhunytat tartanak számon. A helyi sajtó szerint adminisztrációs hiba történt az adatok feldolgozásánál.

A legfrissebb statisztikák az új esetek számának mérsékelt növekedését és a kórházi ápolások számának csökkenését mutatják.

Keddről szerdára 161 ember került kórházba a koronavírus miatt, 50-nel kevesebb, mint a hét elején. Az intenzív ellátásban részesülők száma 39-ről 31-re csökkent, ami a sajtó szerint pozitív előrelépés az előző napokhoz képest. A kicsiny országban a járvány kezdete óta 3307 ember fertőződött meg.