A kormányfő elmondta, az izraeli hatóságok vizsgálata szerint az UNRWA 13 munkatársa vett részt „közvetve vagy közvetlenül” a Hamász Izrael ellen végrehajtott október 7-i támadásában, a szervezet iskoláiban pedig „dicsőítették és magasztalták a terrorizmust”.

Hirdetés

Az interjúban Netanjahu védelmébe vette Izrael gázai háborúját és leszögezte: bár a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet legyőzése „időbe kerül”, ha a Hamász győzelmet arat, „Európa lesz a következő, Amerika lesz a következő”.

„Elmondtam Joe Biden amerikai elnöknek, elmondtam minden vezetőnek, aki ellátogatott hozzánk, hogy nem egy egyszerű kis csetepatéról van szó, ez az önök háborúja is”

– jelentette ki Netanjahu.

Katarra kitérve a kormányfő azt mondta, Doha „óriási befolyással bír” a Hamászra.

Korábban írtuk

„Azt gondolom, követelni kell Katartól, amely menedéket ad a Hamász vezetőinek és anyagilag is támogatja a szervezetet, hogy érje el a még fogságban lévő túszok elengedését”

– jelentette ki, aláhúzva: „az egész világ Katarra figyel”.

A Gázai övezet háború utáni sorsával kapcsolatban Netanjahu elmondta, Izrael nem csupán „teljes győzelmet akar aratni a Hamász fölött”.

„Fegyvermentesítésre van szükség, fenntartható fegyvermentesítésre. Ezt csak Izrael tudja intézni. Ha tudnak valamilyen más, nemzetközi erőt, amely képes harcolni a terrorizmus újbóli felbukkanása ellen, tudassák velem!”

– szögezte le.

Ugyancsak hétfőn Jiszráel Kac külügyminiszter megismételte felhívását az UNRWA vezetője, Philippe Lazzarini távozására, és egyúttal a minisztérium illetékeseinek minden találkozóját lemondta vele. „A terrorizmus támogatóit nem látjuk szívesen” – tudatta Kac.