Az egészségügyi minisztériumban felolvasott közleményében a tárcavezető a koronavírus-járvány idején meghozott döntését azzal indokolta, hogy már nem tud napról napra százszázalékos teljesítményt nyújtani, bár ennél a feladatnál erre volna szükség.

Hirdetés

Az alig egy éve hivatalban levő miniszter bár nem említette a koronavírus elleni hatósági intézkedések radikális ellenzőit, különösen megterhelőnek nevezte, hogy naponta fenyegetések érik őt és családját is. Mint mondta, nem lehet sokáig bírni, ha az ember csak rendőrségi kísérettel tudja elhagyni az otthonát.

„Nem mindenki volt elégedett a döntéseimmel, egyesek többet, mások kevesebbet kívántak volna” – fogalmazott Mückstein.

Mückstein utódja a miniszteri székben nagy valószínűséggel a szintén zöldpárti Johannes Rauch lesz, aki eddig a vorarlbergi tartományi kormányban vezette a környezetvédelmi és közlekedési ügyekért felelős tárcát.

Korábban írtuk