Az oroszországi „belpolitikai bizonytalanságról” tett első hivatalos állásfoglalásában Biden úgy fogalmazott: „semmi közünk hozzá, mert ez az orosz rendszeren belüli küzdelem”.

Hirdetés

Az amerikai elnök beszámolt arról, hogy a hétvégén szoros figyelemmel követték a fejleményeket, óránként kapott tájékoztatást, és nemzetbiztonsági illetékeseit arra utasította, hogy különböző forgatókönyvekkel készüljenek az események kimenetelét illetően.

Hozzátette: a Vlagyimir Putyin és a Wagner zsoldoscsoportot vezető Jevgenyij Prigozsin közötti konfliktus következményeit tovább elemzik, ugyanakkor túlságosan korai lenne levonni a végső következtetést azzal kapcsolatban, hogy az események hova fejlődnek.

Beszámolt arról is, hogy megállapodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel vasárnap beszélt telefonon, hogy állandó kapcsolatban maradnak, és biztosította az ukrán államfőt, hogy – függetlenül attól, ami Oroszországban történt – az Egyesült Államok továbbra is segíti Ukrajna védekezését, valamint változatlanul támogatja szuverenitását és területi integritását.

Biden megerősítette, hogy szintén vasárnap egyeztetett az Egyesült Államok legfontosabb szövetségeseivel a koordinált válaszról és a további szoros kapcsolattartásról.

Korábban írtuk