Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon
Hirdetés

Joe Biden vasárnap a G7-csoport csúcstalálkozójának zárónapján tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a képviselőházi republikánusoknak el kell mozdulniuk „szélsőséges álláspontjukról”. Az elnök szerint nem lehetséges kétpárti megállapodás, ha abban csak és kizárólag a republikánus párt feltételei jelennek meg. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy ő „megtette a maga részét” a megállapodás érdekében, és azzal vádolta a republikánusok egy részét, hogy politikai megfontolásokból gátolják a megállapodást.

Azt is közölte, hogy Japánból való elindulása után már az elnöki gépről fogja felhívja Kevin McCarthy-t, a képviselőház elnökét, mert szerinte a házelnök közvetlenül vele akar egyeztetni. Biden hozzátette, hogy a véleménykülönbségek ellenére a kompromisszum elérhető közelségben maradt.

A legfejlettebb országokat tömörítő G7-csoport csúcstalálkozóján részt vevő állam- és kormányfők a tudósítások szerint aggodalmukat fejezték ki egy esetleges amerikai fizetésképtelenség miatt, amivel kapcsolatban Joe Biden arról biztosította őket, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Kevin McCarthy, a képviselőház elnöke vasárnap megerősítette, hogy még aznap telefonon egyeztet az elnökkel. A Fox News reggeli műsorában az államadósság-plafon megemeléséről szóló vitával kapcsolatban kifejtette, hogy az ország bevételei rekord magasságban vannak, ezért a kiadási oldal jelenti a problémát, ott kell csökkentést elérni. Emellett változtatást sürgetett a munkaerőpiacon annak érdekében, hogy minél többen dolgozzanak, és minél kevesebben részesüljenek különböző szociális juttatásokban munkanélküliségük miatt. Az államháztartásról szóló vita céljának nevezte emellett a Kínának való eladósodás mérséklését és az infláció csökkentését is. A vezető republikánus politikus szombaton a közösségi médiában tett bejegyzésében annak a véleményének adott hangot, hogy a Fehér Ház visszalépett a tárgyalásokon. Úgy fogalmazott: Joe Biden inkább hajlandó az első amerikai fizetésképtelenség elnökévé válni, mint hogy ellentmondjon a radikális szocialistáknak, akik jelenleg meghatározzák a demokrata párt irányvonalát„.

Korábban írtuk

A republikánusok és a Fehér Ház tárgyalódelegációja között pénteken délelőtt félbeszakadtak az egyeztetések az államadósság-plafonról szóló tárgyalásokon, amelyeket a múlt héten Joe Biden és Kevin McCarthy találkozója indított újra.

A tárgyalások tétje, hogy az Egyesült Államok júniusban képes lesz-e törleszteni államadósságának lejáró részét. Ezt csak abban az esetben tudja megtenni, ha a kongresszus elfogadja az államadósság-korlát emeléséről szóló törvényt, ugyanis az ország a jelenlegi 31 ezer milliárd dolláros kötelezettséggel már elérte a felső plafont.

Ugyan a republikánusok vezette képviselőház április végén elfogadott egy törvényt az adósságplafon 1500 milliárd dolláros megemeléséről, de az olyan költségvetési kiadáscsökkentést is előír, amelybe a demokrata törvényhozók és a demokrata elnök sem megy bele. Joe Biden is közölte, hogy mindenképpen vétót emelne a jogszabály ellen.