Psaki azt írta: a rendelet „felhatalmazást ad arra is, hogy szankciókat vezessenek be bármely olyan személlyel szemben, aki úgy dönt, hogy Ukrajna e területein tevékenykedik”. Az Egyesült Államok számított erre a lépésre Oroszország részéről és „kész azonnal reagálni” – tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés

Psaki felhívta a figyelmet, hogy a mostani szankciók elkülönülnek azoktól „a gyors és súlyos gazdasági intézkedésektől”, amelyeket Amerika „a szövetségesekkel és partnereivel egyeztetve” arra az esetre készített elő, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát. A szóvivő hozzátette, hogy továbbra is folyamatosan konzultálnak a szövetségeseikkel és partnereikkel a „következő lépésekről” és az ukrán határ mentén zajló eszkalációról.

A közlemény szerint a Biden vezette kabinet hamarosan további intézkedéseket is bejelent, amiért „Oroszország kirívóan megsértette nemzetközi kötelezettségvállalásait”.

A Fehér Ház azt is közölte, hogy Biden telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia államfővel, valamint Olaf Scholz német kancellárral. Az amerikai elnök Vlagyimir Putyin bejelentése után szintén telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.

Korábban írtuk

Megint költözik az amerikai nagykövetség

Amerikai hírügynökségi információk szerint a Biden-adminisztráció elrendelte, hogy az amerikai nagykövetség még Ukrajnában maradt munkatársai is hagyják el a kelet-európai országot. A külügyi tárca február közepén jelentette be, hogy a kijevi nagykövetségen megszünteti az amerikaiaknak nyújtott konzuli szolgáltatást, amelyet átmenetileg a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városában lévő amerikai képviseleten vehetnek igénybe. A Bloomberg értesülései szerint a nagykövetséget most „Lengyelországba költöztetik.”