Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: rblfmr, szerk.
Hirdetés

Vasárnap újságíróknak tovább emelte a tétet: mint mondta, vagyonának nagyon nagy részét is hajlandó arra költeni, hogy többé ne Donald Trump legyen az Egyesült Államok elnöke.

Bloomberg vagyonát a Forbes magazin 58,4 milliárd dollárra becsüli.    

A 77 éves üzletember – aki a hétvégén Texasban, a március 3-i, úgynevezett Szuperkedd egyik választási színhelyén kampányolt -, San Marcos-i kampánygyűlésén kifejtette, hogy akkor is kész egymilliárdot költeni a demokraták választási kampányára, ha nem ő lesz a párt jelöltje a 2020 novemberében esedékes választáson. Mint fogalmazott: éles politikai nézetkülönbségeik ellenére is hajlandó finanszírozni akár Bernie Sanders vermonti, akár Elizabeth Warren massachusettsi szenátorokat.

Feltárta, hogy 17 nagy kampányirodát nyit a közeljövőben, és ezek jó részét akkor sem zárja be, ha az elnökjelöltet állító konvención nem őt választják meg. Mint mondta, nem tervez negatív kampányt egyetlen demokrata párti elnökjelölt-aspiráns ellen, még azok ellen sem, akik őt élesen bírálják.

Korábban mind Bernie Sanders, mind Elizabeth Warren azzal vádolta őt, hogy megpróbálja „megvásárolni” magának a Fehér Házat.    

Bloomberg vasárnap újságíróknak – szintén Texasban – azt mondta, azért bizakodik, hogy ő lesz az elnökjelölt, mert a többi aspiráns „túlságosan liberális” és ezért képtelen lenne legyőzni Donald Trumpot. „Én elfogadható vagyok a mérsékelt republikánusok számára is” – hangoztatta.

Michael Bloomberg november végén jelentette be, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Azóta több mint 200 millió dollárt költött kampányára.