Johnson, aki csütörtökön részt vett a NATO Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozóján, a tárgyalások után a BBC brit közszolgálati televízió Newsnight című esti hírmagazinjának nyilatkozva kijelentette: Ukrajna jelenleg „komor, nyomorúságos helyzetben van”, de Vlagyimir Putyin orosz elnöknek „szó szerint fogalma sem volt arról”, hogy az ukránok ilyen mértékű ellenállást tanúsítanak az orosz invázióval szemben.

Hirdetés

A brit kormányfő szerint Putyinnak messze nem sikerült felszámolnia Ukrajnát mint nemzetet, sőt éppen ő az, aki a háborúval megszilárdítja Ukrajna nemzeti mivoltát.

Arra a kérdésre, hogy Ukrajna megnyerheti-e ezt a háborút, Boris Johnson úgy fogalmazott: Ukrajna egyértelműen győzhet, bár ez nem lesz könnyű. Hozzátette: az ukrán győzelem lehetősége nem elsősorban úgy értendő, hogy Ukrajna a csatatereken felmorzsolja az orosz hadsereget, hanem nagyobb valószínűséggel úgy, hogy Oroszország számára lehetetlennek bizonyul az ország elfoglalása.

Johnson szerint Putyin egyszerűen nem tudja leigázni Ukrajnát, ilyen értelemben nem tud győzelmet aratni.

A brit kormányfő Winston Churchill néhai brit miniszterelnökhöz hasonlította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, mondván: Zelenszkij – ugyanúgy, ahogy Churchill tette a második világháborúban – minden diplomáciai képességével igyekszik hazája oldalára állítani a potenciális szövetségeseket, és ebben komoly sikereket ért el.

Ezt jelzi, hogy néhány hónappal ezelőtt az európai országok közül csak Nagy-Britannia szállított fegyvereket Ukrajnának, ma már viszont többtucatnyi ország tesz így – mondta a brit miniszterelnök.

A Downing Street a csütörtöki NATO-csúcs előtt bejelentette, hogy Nagy-Britannia további hatezer rakétát, köztük páncéltörőket szállít Ukrajnának, és 25 millió font (11,2 milliárd forint) pénzügyi segítséget is nyújt az ukrán fegyveres erőknek.

Az újabb rakétaszállítmánnyal tízezer fölé emelkedik az ukrán hadseregnek szállított brit rakétafegyverek száma. Nagy-Britannia ugyanis az orosz invázió kezdete óta már több mint négyezer páncéltörő fegyverrel látta el Ukrajnát, köztük Javelin típusú rakétákkal és úgynevezett új generációs könnyű páncéltörő fegyverrendszerekkel (Next-Generation Light Anti-Tank Weapons Systems, NLAWS).

A brit kormány emellett Starstreak típusú hordozható légvédelmi rakétarendszereket is szállít Ukrajnának, és 400 millió font (csaknem 180 milliárd forint) humanitárius és gazdasági segély folyósítására is kötelezettséget vállalt.

A csütörtök éjjel sugárzott BBC-interjúban Boris Johnson megerősítette ugyanakkor, hogy nincs napirenden nyugati katonák Ukrajnába vezénylése, és az sem, hogy a nyugati országok repüléstilalmi övezetet alakítsanak ki Ukrajna légterében.

Korábban írtuk