Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos fenyegetések és az Oroszországgal a Moszkvát sújtó szankciók kapcsán folytatott nyilatkozatháború szerepel az uniós külügyminiszterek hétfői luxemburgi tanácskozásának napirendjén.

„Készek vagyunk együttműködni az ENSZ-szel, hogy megakadályozzuk a szankcióknak a világ élelmiszerbiztonságára gyakorolt minden kedvezőtlen hatását” – írta a spanyol diplomata a hivatalos blogjában közzétett cikkben.

Az európai diplomácia vezetője bírálta Oroszország tudatos politikai döntését, amellyel fegyverként használja a gabonaexportot bárkivel szemben, aki ellenzi az Ukrajna elleni agresszióját.

„Oroszország háborús övezetté változtatta a Fekete-tengert, megakadályozza az ukrajnai gabona- és műtrágyaszállítmányok elindítását (…) valamint kvótákat és adókat alkalmaz a saját gabonaexportjával kapcsolatban” – hangsúlyozta Borrell.

Korábban írtuk

Az Európai Unió által elfogadott büntetőintézkedések nem tiltják Oroszország számára a mezőgazdasági termékek és a vetőmagok exportját, illetve vásárlását, azzal a feltétellel, hogy a szankciók által sújtott személyek ne vegyenek részt a transzakciókban„ – tette hozzá Borrell.

”Teljességgel tudatában vagyunk annak, hogy nyilatkozatháború folyik a szankciók kérdése körül – ismerte el az uniós diplomata.

„Létfontosságú, hogy lehetővé tegyék az ukrán export hajókon történő szállítását. Szorosan együttműködünk az ENSZ-szel, és reméljük, hogy a közeli napokban megoldást találunk. Enélkül élelmiszerkatasztrófa következne be” – figyelmeztetett Borrell.