Josep Borrell hangsúlyozta, biztosítani kell, hogy legalább annyi lőszer álljon Ukrajna rendelkezése, mint amennyit Oroszország elhasznál a háborúban.

Hirdetés

Elmondta, a szakminiszterek tárgyalni fognak az EU Oroszországgal szemben bevezetni tervezett tizedik szankciós csomagjáról, közölte ugyanakkor: hétfőn nem várható az intézkedések végső elfogadása. Közölte ugyanakkor, hogy a korábbi szankciók „nagyon rossz évet fognak eredményezni” az orosz gazdaság számára.

Kijelentette: vízválasztó lenne, ha Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak. Ez jelentős változást követelne az EU Kínával fenntartott kapcsolataiban – mondta az uniós diplomácia vezetője.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter érkezésekor azt mondta, az állítólagos kínai fegyverszállítások arra figyelmeztetnek, hogy az ukrajnai háború eszkalálódhat. „Ez fordulópont lenne, és nem a jó irányba” – fogalmazott. Ha Peking valóban fegyvereket szállít Oroszországnak, annak következményei lesznek a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatokra nézve – tette hozzá.

Korábban írtuk

Asselborn reményét fejezte ki, hogy Kína „nem követi el azt a hibát”, hogy még több fegyvert küld Oroszországnak. „Fegyvereket, melyek még több szenvedést okozhatnak, melyek még több emberéletet olthatnak ki Ukrajnában” – mondta.

Kijelentette: el kell érni, hogy az Oroszország indította háború ne szedjen további áldozatokat. Szavai szerint jó lenne, ha egy évvel a konfliktus kezdetét követően diplomáciai megoldásról lehetne beszélni. Közölte: ahogy Oroszország egyik napról a másikra megkezdte a háborút, ugyanígy be is tudná fejezni, ha belátná, hogy nem tudja megtörni Ukrajnát. Cél az, hogy Oroszország béketárgyalásokat kezdjen – mondta.

Közölte, az Európai Unió szankciókat fog bevezetni Iránnal szemben, a listára mások mellett bírók kerülnek majd fel a tüntetők halálbüntetésének kiszabásában játszott szerepük miatt. „Bírák, börtönök alkalmazottjai, és a halálos ítéletekben érintettek tucatjai fognak felkerülni a listára” – fogalmazott a luxemburgi külügyminiszter.

Urmas Reinsalu észt külügyminiszter érkezésekor azt mondta, fel kell gyorsítani az európai lőszergyártást, ugyanis az ukrán igények kielégítését az európai hadipar jelenleg mintegy hat év alatt tudná kielégíteni.

„Több fegyver biztosítása a népirtásnak is beillő háború gyorsabb befejezését jelenti” – fogalmazott, majd hozzátette: a háború még az idén befejeződhet, ha Ukrajna elegendő fegyverhez jut.

Közöle, az EU hitelének szavatolására mihamarabb létre kell hozni a nemzetközi ügyészséget a háború során elkövetett bűnök feltárására és az elkövetők elszámoltatására. Emellett a befagyasztott orosz vagyon felhasználását is lehetővé kell tenni a megfelelő jogi szabályozások bevezetése révén – hangoztatta.

Kijelentette: az iráni drónok szállításának súlyos következményeinek kell lennie, hogy megfelelően erős üzenetet küldjön Kína és minden más ország számára is arról, hogy a fegyverszállítások nem maradnak válasz nélkül.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter azt mondta, a tízedik szankciós csomag elfogadása mihamarabb szükséges annak érdekében, hogy Oroszország ne tudja tovább finanszírozni az Ukrajna ellen indított háborút.

Catherine Colonna francia külügyminiszter hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy Oroszország tiszteletben tartsa nemzetközi kötelezettségeit, tiszteletben tartsa Ukrajna területi egységét, és Moszkvának felelnie kell az elkövetett bűnökért. Közölte, a szakminiszterek hétfőn tárgyalnak majd annak lehetőségéről, hogy az európai békekeret forrásaiból lőszereket vásároljanak és szállítsanak Ukrajnának a tagországok.