A beszámoló szerint mind ez idáig a brüsszeli lakosok 62 százaléka kapta meg a koronavírus elleni vakcina legalább első adagját. A brüsszeli 18 éven felüliek 26 százaléka nem beoltott. A 85 év felettiek 94 százaléka azonban megkapta legalább az első adagot. Júliusban és augusztusban alig ötszázan kérték a koronavírus elleni oltás első adagját a belga fővárosban.

Hirdetés

A brüsszeli régió augusztus végén oltási kampányt indított, amelyben az emlékeztető, valamint a második emlékeztető adagok felvételére bíztatják a már korábban védettséget szerzett lakosokat. Az oltási kampányban már a koronavírus omikron nevű változatához igazított vakcinákkal oltanak – írták.

Brüsszelben a 80 év felettiek 15 százaléka, a 65 év felettiek 5,4 százaléka kapta meg eddig a második emlékeztető oltását. Országos szinten a második emlékeztető oltást a 85 év felettiek 47,1 százaléka, a teljes belga lakosságnak pedig az 5,1 százaléka kapta meg.

A napilap közölte továbbá, az illetékes belga közegészségügyi hatóság azt reméli, hogy az oltási kampány során lesznek olyanok is, akik a koronavírus elleni oltás első adagjáért jelentkeznek majd. Véleményük szerint azonban azokat, akik eddig tartózkodtak, nehéz lesz meggyőzni, hogy beoltassák magukat. A hatóság arra kérte az oltatlanokat, hogy a fertőzés tüneteinek megjelentése esetén végezzenek koronavírus-tesztet, de legalább kövessék a levegőztetésre, a közösségi tartózkodásra, valamint az elkülönítésre vonatkozó ajánlásokat.

Korábban írtuk

A belga közegészségügyi hatóság keddi adatai szerint augusztus 23. és 29. között Belgiumban átlagosan naponta 64 embert szállítottak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ami 19 százalékos csökkenést jelent az előző hét adataihoz képest. Kórházakban jelenleg 870 embert ápolnak, ez az adat a múlt hét második felében még meghaladta az ezret. Intenzív ellátásra 77 fertőzött beteg szorul. Naponta átlagosan 7 ember hal meg a koronavírus miatt, ez a szám 23 százalékkal marad el az előző heti adatoktól.

Belgiumban naponta átlagosan 7700 koronavírus-tesztet végeznek 22,2 százalékos pozitivitási arány mellett. A vírus szaporodási rátája 0,88 ami azt jelenti, hogy a járvány terjedésének üteme lassul az országban. A 100 ezer lakosra jutó új megbetegedések száma 14 nap alatt mintegy 25 százalékkal 197-re mérséklődött.

A járvány kezdete óta 4 482 315-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal és 32 516-an haltak meg a szövődményekben Belgiumban.