Közel sem tudunk mindent a brüsszeli korrupt baloldal botrányáról

Hirdetés

Új információk láttak napvilágot a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban, ugyanis Eva Kaili nővére is eurószázezreket kapott illegálisan. Mantalena Kaili MADE néven alapított egy vállalatot, amely elméletileg nonprofit szervezetként működött, de több uniós pályázaton is elindult, amelyek során százezer eurós támogatást nyertek el. A közös az összes megpályázott projektben, hogy mindet Eva Kaili felügyelte.

Nem a MADE volt az egyetlen vállalat, amelyet Eva Kaili nővére létrehozott. Az ELONTech 2020 októbere és 2022 májusa között volt jelen mint lobbiszervezet, ezt követően azonban törölték a céget, mivel nem tartották be az Európai Unió átláthatósági szabályait. Az ELONTech egyébként blokklánc technológiával foglalkozott, Eva Kaili pedig úgy tűnik, szintén érdeklődött a technológia iránt, hiszen 2021-ben 525 ezer eurót adott EP-alelnökként egy Blokkláncmegfigyelő Központ nevű projektnek. Érdekesség, hogy ebben az üzletben a testvére, Mantalena is részt vett, viszont mindezt úgy, hogy erről a projekt egyik munkatársa sem tudott.

A Politico friss cikkéből kiderült, hogy Mantalena megpróbált eltávolítani és töröltetni minden olyan adatot, amelyek összefüggésbe hozhatták volna a korrupciós üggyel kapcsolatban. Ugyan az ELONTech minden adatot eltávolított azzal kapcsolatban, hogy bármi közük lenne a Kaili testvérekhez, a LobbyFacts.eu adatbázisában továbbra is fellelhetőek az archívumok. Mint kiderült, Mantalena nemrég több üzenetet is küldött a platformnak, hogy távolítsák el az ELONTech-hel kapcsolatos adatokat, viszont mivel a platform semmilyen szabályt nem szegett meg, így nem törölték a céggel kapcsolatos adatokat.

Kalili Kuvaitban is lobbizhatott elképesztő összegekért cserébe

Az Eva Kaili körüli elképesztő botrányban egyéb fejlemények is voltak a napokban. Kiderült, hogy a baloldali korrupt politikus Kuvaitnak is lobbizhatott, legalábbis erre utalnak azok a frissen feltárt tények, amelyek még tavaly októberig vezethetőek vissza. Kaili októberben találkozott Ahmad Nawaf Al-Ahmad Al-Sabah kuvaiti miniszterelnökkel. Ezen a megbeszélésen a hivatalos tájékoztató szerint a kölcsönös érdeklődésről és az együttműködésről esett szó.

A találkozó után 16 nappal aztán Kuvaitban hét embert végeztek ki. Ennek ellenére december 1-jén az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága megszavazta, hogy a kuvaiti állampolgárokat mentesítsék az EU-ba való beutazás vízumkötelezettsége alól. Kaili hiába nem volt tagja a testületnek, elment és támogatta a kuvaiti érdekeket. A legfontosabb kérdés az üggyel kapcsolatban az, hogy mit ígérhetett Kuvait a korrupt baloldali politikusnak a szavazatokért.

Azonban egy másik kérdés is felmerül az üggyel kapcsolatban. Érdemes megemlékezni arról, hogy Eva Kaili ügyvédje, Michalis Dimitrakopoulos korábban arról beszélt, hogy Josep Borrell külügyi, valamint Ylva Johansson belügyi biztos által kialakított tervet követte Kaili, amikor Kuvaitba utazott lobbizni. Mindez akár azt is jelentheti, hogy Borrell és Johansson is tudhattak a megvesztegetésekről.

Az ügy ráadásul egyre nagyobbra duzzad, hiszen már nemcsak Kaili és családja van a korrupcióval vádolt személyek között, hanem Francesco Giorgi parlamenti tanácsadó és Niccolo Figa-Talamanca, a „No Peace without Justice” nevű civil szervezet vezetője, valamint Pier Antonio Panzeri, volt baloldali európai parlamenti képviselő is részese lehetett a botránynak.

A további részletekről IDE kattintva az Origo honlapján olvashat.

Korábban írtuk