Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Kozhemyakin Artyom
Hirdetés

Eddig 74 ember halt bele a koronavírus okozta Covid-19 betegségbe, ketten közülük az elmúlt napon. Dimov tájékoztatása szerint 308-an gyógyultak meg.

Az operatív törzs titkára szerint – tekintettel arra, hogy több korlátozó intézkedést feloldanak a hatóságok – az elkövetkező két hét rendkívül fontos lesz annak megítélése szempontjából, hogy milyen kockázata van a betegség terjedésének.

Bulgáriában március 8-án regisztrálták az első fertőzést, és öt napra rá vezettek be rendkívüli egészségügyi helyzetet. Május első napjaiban Bulgáriában a korábban bevezetett korlátozások egy részét feloldották, engedélyezték a többi között a városi és a természetes parkok felkeresését, az egyéni sporttevékenységet, illetve megnyitották az uszodákat is. A kávézókban, éttermekben és gyorséttermekben csak a szabad ég alatti kiszolgálást engedélyezték a járvány elleni intézkedések betartásával. A védőmaszkok viselése már csak a zárt középületekben kötelező. A közösségi távolságtartás szabályainak és a higiéniai előírásoknak a betartása továbbra is kötelező.

Korábban írtuk