Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: John Kehly
Hirdetés

A szövetségi parlament (Bundestag) a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájának (Bundesrat) kezdeményezésére kiegészítette a büntetőtörvénykönyvet egy bekezdéssel, miszerint három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel kell sújtani a nyilvános helyre kitűzött EU-zászló eltávolítását, valamint a kék mezőben kört alkotó 12 arany színű csillagot ábrázoló lobogó nyilvános megrongálását, felismerhetetlenné tételét vagy megsemmisítését, például elégetését.

Ugyanígy büntetendő az EU másik fő jelképe, az európai himnusz – Friedrich Schiller Örömóda című költeményének Ludwig van Beethoven által megzenésített változata – gyalázása.

A módosítás indoklásában kiemelték, hogy a német nemzeti jelképek és más országok nemzeti jelképeinek megsértése bűncselekménynek számít, de az EU jelképeit nem védi a törvény, amin változtatni kell, Németországnak az uniós államok közösségének tagjaként fel kell lépnie az EU alapértékeit megvető cselekményekkel, így az EU jelképei elleni támadásokkal szemben is.

Korábban írtuk

Hozzátették, hogy a büntetőjogi szabályozás nem jár az EU „tárgyilagos vagy indokolt kritikájához fűződő jog” korlátozásával.

A javaslatot élesen bírálta a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) frakciója. Álláspontjuk szerint az uniós jelképek meggyalázásának büntetése „szélsőséges beavatkozás a vélemény és a művészet szabadságába”. Az EU-s jelképek büntetőjogi védelmére „nincs társadalmi igény”, és a szabályozást alkotmányjogilag sem lehet alátámasztani. A frakció ellenjavaslatot nyújtott be, amely az országok jelképeinek védelmére korlátozta volna a büntetőjogi védelmet. A javaslatot a többi frakció leszavazta.