Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j), miután nyilatkoztak a kijevi Mariinszkij-palotában 2023. február 20-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt.
Hirdetés

A WSJ emlékeztet: Rishi Sunak brit miniszterelnök nemrégiben egy olyan megegyezést vázolt, amely szerint Ukrajna szélesebb körben hozzáférhessen fejlett hadifelszerelésekhez, fegyverekhez és lőszerhez ahhoz, hogy a háború lezárulta után meg tudja védeni magát. Sunak úgy véli, ezt a tervet napirendre kellene venni a NATO éves közgyűlésén júliusban.

A lap szerint – amely név nélkül nyilatkozó francia, német és brit tisztviselőket idéz –, Párizs és Berlin is nyitott a kezdeményezésre, mivel úgy gondolják, ez erősíthetné Kijev bizalmát és ösztönzést adna arra, hogy kezdjenek tárgyalásokat az oroszokkal. A nyilatkozók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy teljes mértékben Ukrajnán áll a döntés, hogy mikor és milyen feltételek mellett kezdjenek béketárgyalásokba. Sunak pénteken azt is elmondta, hogy a Nyugatnak a harctéren „döntő előnyt” biztosító fegyvereket kell adnia Ukrajnának, beleértve a repülőgépeket is.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk