Fotó: MTI/EPA/A szlovén miniszterelnök hivatala/Katja Kodba
A szlovén miniszterelnök hivatala által közreadott képen Robert Golob szlovén miniszterelnök (j) és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b) kezet fog az árvíz sújtotta területen, Kamnik közelében 2023. augusztus 27-én
Hirdetés

„Világos, hogy Szlovénia nehéz, összetett helyzettel néz szembe” – jelentette ki Charles Michel újságíróknak, miután a helyszínen megtekintette a károkat. Emlékeztetett: az Európai Bizottság ígéretet tett arra, hogy 400 millió eurót mozgósít az EU Szolidaritási Alapjából az ország újjáépítésére és a jövőbeni természeti károkra való felkészülésre.

Robert Golob úgy vélekedett, Michel látogatása megerősítette az EU ígéretét, hogy „nem felejtik el” Szlovéniát.

„Ma meglátogattunk egy olyan helyszínt, ahol a következő napokban híd épül európai partnereink segítségével” – mondta a kormányfő.

Jelezte: Szlovénia és az Európai Bizottság közös munkacsoportjai vizsgálják, hogy az ország hogyan tudja hatékonyan felhasználni a Szolidaritási Alapból származó forrásokat. A kormány emellett dolgozik egy olyan pályázaton is, amely a helyreállítási és ellenállóképességi tervből származó hitelek lehívására irányul – fűzte hozzá.

Az Európai Tanács elnöke részt vesz a hétfőn és kedden megrendezésre kerülő Bledi Stratégiai Fórumon; vasárnap este a nyugat-balkáni államok vezetőivel tárgyal, a fő téma az EU bővítése lesz.

A Bledi Stratégiai Fórumon 32 panelben több mint 200 felszólaló vitatja meg a Szolidaritás a globális biztonságért című rendezvényhez kapcsolódó témákat. A vendégek között lesz nyolc miniszterelnök, három államfő és 13 külügyminiszter is.

A kétnapos rendezvénynek humanitárius jellege is lesz, minden résztvevő hozzájárulhat az újjáépítési alaphoz.

A fórum alkalmat ad arra is, hogy külföldi tisztviselőkkel tárgyaljanak a lehetséges további segélyekről. Hétfőn Robert Golob adománygyűjtő estet rendez a vállalkozások részvételével, Natasa Pirc Musar elnök pedig jótékonysági koncertet szervez.

Szlovéniát a közelmúltban története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtotta. A kormányfő szerint a heves esők okozta áradások – amelyek az ország területének kétharmadát érintették – milliárdos nagyságrendű károkat okoztak. A természeti katasztrófának hat halálos áldozata is van.

Korábban írtuk