A közös uniós megoldás hiányában érzékelhető türelmetlenség miatt érthető Magyarország menekültpolitikája – mondta az osztrák kancellár a Der Standard című osztrák lap pénteki számában megjelent lapinterjúban.

Christian Kern kijelentette: országa haszonélvezője Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájának, hiszen ezáltal sokkal kevesebb ember érkezik Ausztriába és Németországba is. A kancellár arról is beszélt, hogy mikor a magyar-szerb határt lezárták, akkor nehezen megoldható humanitárius helyzet alakult ki. „Törődnünk kell a helyzet negatív következményeivel is, hiszen amint megindulnak az emberek egy másik európai határszakaszhoz tolódik a probléma” – jelentette ki. 
    
A kancellár az interjúban leszögezte: a szombati bécsi menekültügyi találkozón a többi között a határok védelméről és a menekültügyi válságban érintett országoknak, például Görögországnak való segítségnyújtásról egyeztetnek. 
    
„Kísérletet teszünk arra, hogy felgyorsítsuk az uniós döntéshozatalt” – mondta Kern, aki szerint fel kell mérni, mely szakaszokon van szükség szigorú határvédelemre. „Az érkező menekültek nem csak számokat jelentenek, felelősséggel tartozunk értük” – mondta a kancellár, aki egyúttal felhívta a figyelmet a menekültek származási országában indított segélyprogramok fontosságára is. 
    
A kancellár kezdeményezésére az osztrák fővárosban tárgyal szombaton Angela Merkel német kormányfő, Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos és a görög, a szlovén, a horvát, a szerb, az albán, a magyar, a bolgár, a román és a macedón kormányfő. Hivatalosan még nem erősítették meg Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének részvételét.

(MTI)