Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda
Hirdetés

– Egy év múlva lesz az európai parlamenti választás. Mi a konzervatív pártok fő feladata most? 

– Hidakat kell építenünk az Identitás és Demokrácia, valamint az Európai Konzervatívok és Reformisták között, hogy formálisan vagy informálisan, de létrehozzunk egy nagy konzervatív csoportot, amely a legnagyobb frakció felállításáért is harcba szállhat. Erre kell összpontosítanunk, és ezért is fontosak az olyan események, mint amilyen a CPAC Hungary is volt. 

– Akár már a választás előtt is megvalósulhat ez a széleskörű összefogás? 

– Jó lenne, de valószínűleg nem. Mindenesetre ahogy Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta, először a jó szándéknak kell meglennie, vagyis először egyet kell értenünk abban, hogy egy nagy csoportba akarjuk tömöríteni a konzervatív erőket. Megteszek mindent, ami tőlem telik, ennek érdekében, és Magyarország szerepe is fontos. Valószínűleg a választás után tehetjük meg a fő lépéseket.

Korábban írtuk

– A Chega tapasztalatai a portugál politikában milyen tanulságokkal szolgálhatnak az európai összefogáshoz?

– A legfőbb tanulság az, hogy rövid idő alatt is meg lehet erősödni: a Chega az alapítása óta eltelt négy évben a legnépszerűbb portugál pártok közé emelkedett. A felmérések azt mutatják, hogy egyre gyorsabban növekszünk, idővel el fogjuk érni a kormányzóképességet. Nem szabad feladni, mert érdemes harcolni. Még Spanyolországban és Portugáliában is, ahol domináns a baloldal, fel lehet venni a harcot a globalista agendával. Spanyolországban a VOX, Portugáliában a Chega és természetesen Magyarországon a Fidesz is jó példát mutat.

– Miről beszélgettek beszéltek Orbán Viktorral? Milyen területeken lehet együttműködni? 

– Sok témát érintettünk, egyetértettünk abban, hogy fontos egy nagy csoport létrehozása, hogy felvegyük a harcot a baloldallal, a szocialistákkal és a Néppárttal. Nagyon jó beszélgetés volt, remélem, mihamarabb újra találkozunk, ezúttal Portugáliában.