A Reuters globális hírügynökségnek adott interjújában közölte, hogy az újabb büntetőintézkedések, amelyeket most véglegesít az Európai Bizottság, a többi között megtiltanák az orosz arany behozatalát, illetve kiszélesítenék a kiviteli tilalom alá eső kettős felhasználású, azaz katonai és polgári célra is használható termékek listáját, valamint bővítenék a szankciók hatálya alá kerülő személyek névsorát is.

Hirdetés

Mint mondta, Brüsszel várhatóan már a következő napokban be fogja mutatni az új szankciókat, a tagállamok pedig ezt követően nyomban jóvá is tudják majd hagyni ezeket.

„Ami igazán problémás, az az energiahordozók felvétele a szankciós listára, mert figyelemmel kell lenni arra a szabályra, hogy a büntetőintézkedéseknek nagyobb hatással kell lenniük Oroszországra, mint az azokat kibocsájtó államokra” – húzta alá Fiala. Hangsúlyozta: szerinte kizárt, hogy az orosz gáz is szankciós listára kerüljön.

„Úgy vélem, nem is szabadna ott szerepelnie, mert sok ország szorul orosz gázra” – mondta.

Csehország látja el az Európai Unió soros elnökségét július elsejével. Egyike azon országoknak, amelyek szinte teljes egészében Oroszországból fedezik gázszükségletüket. Fiala kiemelte, hogy a csehek mindent megtesznek annak érdekében, hogy enyhítsenek Oroszországtól való energiafüggőségükön, de – mint fogalmazott – „ez nem fog ezen a télen bekövetkezni”.

Korábban írtuk