Már hétfőn a cseh hadsereg első különgépe 46 cseh állampolgárt hozott Kabulból haza Prágába.

Hirdetés

A második cseh evakuációs katonai különrepülőgép cseh diplomatákat és katonákat, afgán együttműködőiket és két lengyel állampolgárt szállít Prágába. A gép fedélzetén van Jirí Baloun, Csehország afganisztáni nagykövete is – mondta Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter. „A kabuli cseh diplomáciai kirendeltség minden diplomatáját és munkatársát már sikerült kimentenünk” – tette hozzá a tárcavezető.

A katonai szállítórepülőgépnek üzemanyagfelvételre le kell még szállnia Bakuban, ezért Prágába várhatóan csak a késő esti vagy éjjeli órákban érkezik meg.

„Katonáinknak elismerés és tisztelet jár, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több személyt juttassanak fel a gépbe” – nyilatkozta Metnar újságíróknak.

Korábban írtuk

Andrej Babis kormányfő bejelentette, hogy kedd este összeül a válságstáb, amely megvitatja a helyzetet és dönt a további afganisztáni evakuációs lépésekről.

Hogy hány afgán van a kedden érkező repülőgép fedélzetén, azt nem hozták nyilvánosságra. Jan Hamácek belügyminiszter szerint az összes afgánra – elsősorban a nagykövetség és a hadsereg tolmácsairól és családjaikról van szó – Csehországba érkezésük után tíz napos karantén vár. Ezt követően minden egyes személlyel külön beszélgetés keretében tisztázzák, mik az igényeik, Csehországban maradnak-e, vagy máshová mennek. „Csehországban a szükséges időre biztosítva van számukra a lakás, az élelmezés, a teljes orvosi ellátás és a pszichológusi tanácsadás is” – jegyezte meg Hamácek a Twitter közösségi hálózaton.

A cseh hadsereg 2002-ben kapcsolódott be a NATO afganisztáni békemissziójába. Az elmúlt két évtized alatt összesen 11 500 cseh katona szolgált Afganisztánban. A misszió során 14 cseh katona vesztette életét.