Cselekvési tervet készít a spanyol kormány a földközi-tengeri migrációs útvonalon a partjaikra érkezők megfelelő ellátása érdekében – közölte Magdalena Valerio munkaügyi, migrációs és társadalombiztosítási ügyekért felelős miniszter egy madridi háttérbeszélgetésen kedden.

Fotó: MTI/AP/Olmo Calvo

Fotó: MTI/AP/Olmo Calvo

„A Földközi-tenger nem válhat tömegsírrá, ahol minden nap a háború és a nyomor elől menekülő emberek veszítik életüket” – fogalmazott a szocialista politikus.

Tájékoztatása szerint a hamarosan elkészülő és a kabinet elé kerülő tervben egyebek mellett meg kívánják erősíteni a kormánnyal együttműködő nem kormányzati szervezetek (NGO) erőforrásait.

A terv konkrét intézkedéseit egyelőre nem ismertette, de az elhangzott, hogy várhatóan rendkívüli költségvetési forrást rendelnek majd megvalósításához.

A tárcavezető hangsúlyozta: munkájuk négy pillére a humanitárius segítségnyújtás, a gazdasági migráció kezelése, az integráció és befogadás, továbbá a jelenlét az európai közösségi politikában.

Consuelo Rumí migrációügyi államtitkár a tanácskozáson arról beszélt, hogy céljuk egy olyan „mentális fordulat” végrehajtása, amelyre szerinte szüksége van az Európai Uniónak.

„Ha nem nézünk Afrikára, nem oldjuk meg a helyzetet” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a migrációs áramlást nem lehet megállítani, amíg a kibocsátó országokban „a helyzet olyan, amilyen”.

Az államtitkár bírálta az előző, konzervatív spanyol kormányt, hiányolva a szükséges intézkedések meghozatalát. A minisztériumi dokumentációban fellelhető előrejelzések szerint legalább egy éve tudható, hogy ez a helyzet, az érkezők számának növekedése elő fog állni – jegyezte meg.

Az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) a múlt héten közölt jelentése szerint júniusban Spanyolország volt a legfőbb belépési Európába, ahol összesen 6400 embert regisztráltak, 166 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is a Földközi-tenger számít a legveszélyesebb migrációs útvonalnak, ahol ebben az évben összesen 2186-an vesztették életüket.