Petr Pavel cseh köztársasági elnök meghívására Prágába érkezett Andrzej Duda lengyel, Novák Katalin magyar és Zuzana Caputová szlovák államfő, akiket katonai tiszteletadással fogadtak a Hradzsin első várudvarán. A cseh elnöki hivatal sajtóosztályának közlése szerint a négy államfő megvitatja a Nemzetközi Visegrádi Alap legújabb projektjeit, és véleményt cserél időszerű nemzetközi kérdésekről.

Hirdetés

A tanácskozás témája lesz továbbá a V4-es országok korszerű gazdasági fejlődésének és a régió stabilitásának biztosítása, valamint a határokon átnyúló együttműködés is. Az elnökök megvitatják a Nyugat-Balkán és a Keleti Partnerség országait érintő programokat, valamint az Ukrajna elleni orosz támadás következményeinek felszámolásához való hozzájárulás lehetőségeit.

A tájékoztatás szerint a délelőtti plenáris ülés után a Hradzsin Spanyol termében az elnökök meghallgatják a Visegrádi Kvartett koncertjét, majd közös munkaebéden vesznek részt. A találkozó eredményeiről az államfők délután sajtóértekezleten adnak tájékoztatást.

A V4-es államfők legutóbb tavaly októberben, a szlovák elnökség idején találkoztak Pozsonyban. Csehországot, amely idén július elsejétől tölti be a csoport éves elnöki tisztségét, akkor még Petr Pavel elődje, Milos Zeman képviselte.

Korábban írtuk