A felszabadított pénzösszeget az ukrán kérésnek és szükségletnek megfelelően főként légvédelmi eszközök, lőszer és járművek beszerzésre fordítja majd az ukrán fél – írta közleményében Troels Lund Poulsen, hozzátéve, hogy a keretből 40 millió eurót arra a közös európai uniós programra fordítanak, amelyből tüzérségi lőszert vásárolnak Kijev számára.

Hirdetés

Dánia márciusban hozta létre azt a pénzalapot, amelyből segíteni kívánja az ukrán hadsereget; az alapból egymilliárd eurót már felosztottak az idén tervezett támogatások között, a jövő évi programokra pedig további 1,4 milliárd eurónyi összeget különítettek el.

A dán kormány azt is jelezte: tervei szerint ezen kiadások is hozzájárulnak ahhoz, hogy 2030-ra teljesíteni tudja azt a NATO-elvárást, amely szerint éves hazai össztermékének két százalékát védelmi célokra költi.

Korábban írtuk