Deutsch Tamás közölte, az utóbbi egy évben az Európai Unió tagországaiban rendezett parlamenti választásokon jelentősen előretörtek a jobboldali, konzervatív erők Hollandiától Spanyolországig, Finnországtól Svédországig. E tények alapján már „a brüsszeli fősodorba tartozó orgánumok” is ijedten beszélnek arról, hogy ezek a választási eredmények megismétlődhetnek június 9-én Európa-szerte, ez pedig átrendezheti az EP erőviszonyait – fogalmazott.

Hirdetés

Kiemelte, a kereszténydemokrata gyökerű Európai Néppárttal, annak „totális árulása miatt” ma már öt baloldali párt együttesen az EP nyolcvan százalékát adja, „ők diktálnak Európában”, ezen a helyzeten változtathat a választás.

A Fidesz-KDNP célja, hogy megnyerje a választást, hogy tudja képviselni a nemzeti érdekeket, „megvédeni hazánkat a Brüsszelből kiinduló, a szuverenitásunkat fenyegető támadásokkal szemben” – hangsúlyozta a listavezető.

Korábban írtuk

A szintén az általános elégedetlenséget jelző gazdatüntetésekkel kapcsolatban azt mondta, már egy évtizede „módszeres, brutális támadásokat intéz Brüsszel az európai agrárgazdaság ellen, és ez ma már az európai élelmiszerbiztonságot fenyegeti”. A gazdák Nyugat-Európa-szerte fellázadtak és megmutatják, nem hajlandók tovább eltűrni, hogy szűkül a gazdasági mozgásterük.

A Fidesz-KDNP listáján „a magyar gazdák legkeményebb, legkövetkezetesebb érdekképviselete végett” szerepel Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke – jegyezte meg.

Deutsch Tamás a következő EP-ciklus „négy legfontosabb csatatere” között elsőként említette, hogy „az elvakult, háborúpárti uszítás a brüsszeli bürokrácia hangja”, holott azonnali tűzszünetre és béketárgyalásra lenne szükség.

A második az új migrációs paktum, amely szerinte „lefegyverzi Európát az illegális migrációval szemben”. A listavezető leszögezte, meg fogják védeni Magyarországot a migránsáradattól, fenntartva a műszaki és jogi határzárat. „Ide nem fognak illegális migránsokat bekényszeríteni, Magyarország nem lesz bevándorlóország” – hangoztatta Deutsch Tamás.

A harmadik fontos vitatéma – folytatta a listavezető – „a Brüsszel által lelkesen propagált genderideológiai őrület”, a negyedik pedig a magyar nemzeti szuverenitást fenyegető törekvések, a folyamatos politikai nyomásgyakorlás, zsarolás, „az uniós fejlesztési pénzeinkhez való hozzáférés jogellenes akadályozása”.