Nem kapott nagy figyelmet, de annál nagyobb horderejű javaslattal állt elő az Európai Bizottság – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba a közösségi oldalán.

Hirdetés

El akarják törölni az egyhangúságot az Uniós döntéshozatalban

– hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a teljes egyetértés helyett minősített többséggel lehetne meghozni döntéseket.

Területeket is megjelölnek, ahol ezt érvényesítenék: adópolitika, szociális politika vagy épp a külpolitika – sorolta az államtitkár.

Ez egy súlyos javaslat, mert például azt jelentené, hogy Brüsszelben döntenének arról, hogy ne kilenc százalékos legyen a társasági adó, hanem magasabb. Vagy Brüsszelben dönthetnének arról, hogy milyen legyen az álláspontunk a háború kérdésében – mutatott rá Dömötör Csaba.

Korábban írtuk

Eddig is komoly problémánk volt azzal, hogy fokozatosan ki akarnak venni döntési jogokat a tagországok kezéből.

– hangsúlyozta. Hozzátette: ezt neveztük lopakodó jogalkotásnak. Ez a mostani javaslat jóval több, tartósan elvennék tőlünk a döntések jogát jó pár területen.

A teljes cikk IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján érhető el.