Steve Graham, a birminghami rendőrség főfelügyelője kora délutáni sajtótájékoztatóján közölte: a nyomozók egy gyanúsítottat keresnek, őrizetbe vétel az üggyel kapcsolatban eddig nem történt.

Hirdetés

Hozzátette: a hét sérült közül kettőnek – egy férfinek és egy nőnek – válságos az állapota, öt ember könnyebb sérülést szenvedett.

Graham hangsúlyozta: semmilyen jel nem utal arra, hogy az incidensnek bármiféle köze lenne a terrorizmushoz, a rendőrség emberölési ügyként kezeli a történteket.

A rendőrtiszt „vaktában elkövetett” bűncselekménynek minősítette a késeléseket. Hozzátette: több helyszínen elkövetett, egymással összefüggő késeléses támadásokról van szó, de az eddigi vizsgálat alapján a sérültek között nem volt semmilyen kapcsolat.

Dominic Raab brit külügyminiszter nem sokkal korábban, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában szintén azt mondta: a kormánynak nincs olyan információja, hogy terrorcselekmény történt volna.

Graham főfelügyelő tájékoztatása szerint a késelések közvetlen helyszíneit a rendőrség lezárta, de a kordonokon kívüli belvárosi területeken nincsenek korlátozások.

Nyitva van Birmingham legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontja, a Bullring Plaza is.

A rendőrségi vezető kijelentette: nyitva maradnak a belvárosi éttermek, pubok, szórakozóhelyek is.

Nagy-Britanniában legutóbb június 26-án volt késeléses támadás. A skóciai Glasgowban történt bűncselekményben hatan megsérültek, köztük egy rendőr.

Az elkövetőt a rendőrség agyonlőtte, a hatóságok azonban később erről az incidensről is megállapították, hogy nem volt köze a terrorizmushoz.

Néhány nappal korábban a dél-angliai Reading városának egyik parkjában is késeléses támadás történt, amelyben hárman meghaltak, hárman megsérültek.

Azt az incidenst a rendőrség terrorcselekménynek minősítette. A 25 éves gyanúsítottat a helyszínen elfogták, pere november végén kezdődik a londoni központi büntetőbíróságon.

Korábban írtuk