Szombaton hajnalban egy 19 éves izraeli őrmester vesztette életét, amikor az Irán-barát libanoni Hezbollah síita fegyveres szervezet ágyúkkal lőtt Libabon felől.

Hirdetés

Több tucat ember, köztük gyerekek vesztették életüket, amikor péntek éjszaka Izrael tüzérségi és rakétatámadást hajtott végre a Gázai övezetben lévő Dzsabalija menekülttábor ellen. A támadás során számos lakóépület is találatot kapott. Helyiek elmondása szerint a tűz alatt álló mentők és mantőalakulatok nem tudtak időben segítséget nyújtani a sebesülteknek.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) azzal számol, hogy a következő hetekben legalább tízezer, életveszélyesen alultáplált, 5 éven aluli gyermek lesz a Gázai övezetben. A szervezet szerint a térségben élő kisgyermekek több mint a 80 százaléka nem jut elegendő élelmiszerhez, a kórházak több mint a kétharmada már nem működik az üzemanyag, a víz és létfontosságú gyógyszerek hiánya miatt, vagy azért, mert súlyos károkat szenvedtek el a támadások következtében.

Október végén az UNICEF arról számolt be, hogy naponta több mint 400 gyermek hal vagy sebesül meg az izraeli hadsereg által intenzíven lőtt Gázai övezetben. Az ENSZ egy másik intézménye, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Gázai övezetben átlagosan 10 percenként hal meg egy gyerek.

Korábban írtuk