Fotó: MTI/AP/Luca Bruno
A bresciai bíróság 2022. december 19-én, amikor előzetes meghallgatást tartanak Antonio Panzieri volt európai parlamenti képviselő feleségének ügyében. Belga ügyészek feltételezése szerint a volt képviselő felesége és lánya érintett az Európai Parlament korrupciós botrányában. A hatóságok szerint gyanúsítottak megpróbálták Katar és Marokkó érdekében befolyásolni az Európai Unió parlamentjének döntéshozóit.
Hirdetés

Az NGO-hoz köthető személyek közül már sokakat vizsgálati fogságba helyeztek, például egyik parlamenti alkalmazottjukat, Francesco Giorgit − ő a főgyanúsított, Eva Kaili barátja. A sor azonban nem áll meg itt: a Fight Impunityval közös irodaépületet bérlő No Peace Without Justice NGO főtitkárát, Niccolò Figá-Talamancát elektronikus nyomkövetővel engedték szabadjára a hatóságok – számol be a lap.

Nonprofit egyesületként lettek bejegyezve Brüsszelben

A Fight Impunity 2019-ben jött létre, Panzeri mellett egy társalapítóval, Gianfranco Dell’Alba korábbi EP-képviselővel. Dell’Alba a Politico megkeresésére elmondta, akkoriban még teljesen normálisnak tűnt a kezdeményezés, valamint egyetértett a szervezet céljaival, ezért döntött úgy, hogy csatlakozik Panzerihez. Az NGO − papíron − a háborús bűncselekmények és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására és megbüntetésére jött létre, nonprofit egyesületként lett bejegyezve Brüsszelben.

Dell’Alba elmondása szerint nem ismerte közelről Panzerit, sőt társalapítói pozíciója ellenére a szervezet működésébe sem igazán látott bele, ahogy annak finanszírozásáról is keveset tudott.

Nem számolt be tevékenységéről a Fight Impunity

A nonprofit szervezeteknek a belga jogszabályok szerint évente be kell nyújtaniuk egy beszámolót tevékenységükről az illetékes hatóságoknak. A Fight Impunity hároméves fennállása során egyetlen ilyen dokumentumot sem adott át. Az NGO emelett nem szerepel az EP átláthatósági nyilvántartásában sem, ez pedig elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy részt vegyen a parlamenti tevékenységekben – írja a Magyar Nemzet.  

Ennek ellenére a szervezet évente kétszer tartott beszámolót az EP emberi jogi bizottsága előtt − melynek egyébként korábban maga Panzeri is tagja volt. A bizottság mostani elnöke, Maria Arena − aki a botrány kirobbanásakor lemondott posztjáról − a Politicónak nyilatkozva elmondta: ő úgy gondolta, hogy a Fight Impunity szerepel az átláthatósági nyilvántartásban, ezért nem tett semmit az ügyben.

Több európai politikus is kapcsolatban állt az NGO-val

Dell’Alba elmondása szerint nem csak a szervezet céljai miatt csatlakozott Panzerihez, le volt nyűgözve, hogy mennyire elismert európai politikusok is kapcsolatban állnak az NGO-val.

A szervezet weboldala szerint a tanácsadók közt ott van Federica Mogherini, az unió korábbi kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Bernard Cazeneuve volt francia miniszterelnök, valamint Dimitrisz Avramopulosz volt migrációs biztos is. A botrány kirobbanását követően mindegyikük lemondott posztjáról.

Még egy kulcsszereplője volt a szervezetnek

A fent említett politikusok mellett még egy kulcsszereplője volt a szervezetnek, a Fight Impunityval közös irodaépületen osztozó NGO, a No Peace Without Justice alapítója, Emma Bonino korábbi olasz külügyminiszter. Dell’Alba és Bonino jó kapcsolatokat ápoltak, mindkettejük elmondása szerint nem tudtak Panzeri ködös ügyleteiről, valamint a szervezet finanszírozásáról − a vádak szerint az összegek jókora része Marokkóból és Katarból származhatott − sem.

Bonino a Politicónak nyilatkozva elmondta, nem is igazán ismeri Panzerit, ugyanakkor tekintve Panzeri reputációját az olasz politikában, ez eléggé elképzelhetetlen. Dell’Alba és Bonino egyébként − egyelőre − nem gyanúsítottjai a botránynak.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk