Chris Meagher elmondta, hogy a kormányzat magas rangú vezetői minden elkövetnek annak érdekében, hogy csökkentsék az eset okozta károkat. Arról is beszámolt, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter is csak múlt csütörtökön értesült arról, hogy több közösségi médiaoldalon számos titkos dokumentum jelent meg, amelyek amerikai katonai terveket és cselekményeket részleteztek többi között Ukrajnát illetően, de más országokkal kapcsolatban is.

Hirdetés

A Pentagon illetékese közölte, hogy a miniszter felvette a kapcsolatot a szövetségesek képviselőivel, valamint összegzik károkat. Külön csoport alakult az információk összegzésére, valamint annak áttekintésére, hogy kinek volt hozzáfése a kikerült adatokhoz.

Fotó: YouTube (képernyőfotó)
John Kirby

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem tudják, ki áll a kiszivárogtatás mögött, és azt sem, hogy milyen célból történt. John Kirby kérdésre válaszolva utalt arra, hogy lehetnek további kikerült dokumentumok azokon kívül, amelyek már az amerikai kormány tudomására jutottak.

A külügyminisztérium szóvivője, Vedant Patel hétfőn újságírók előtt azt mondta, hogy az Egyesült Államok tisztségviselői magas szinten egyeztetnek a partnerek és szövetségesek képviselőivel az ügyről. 

Korábban írtuk

Az ügyben az amerikai igazságügyi minisztérium bűnügyi nyomozást indított. A feltételezések szerint a dokumentumok egy része már azelőtt terjedt egy zárt internetes fórumon, hogy nyilvánosan elérhetővé vált a közösségi médiumokon.

A Twitter és Telegram közösségi oldalakon megjelent dokumentumokról csütörtökön elsőként beszámoló New York Times-nak nyilatkozó katonai szakértők korábban azt mondták, hogy a nyilvánosságra hozott iratokban szereplő adatok egy részét nagy valószínűséggel megváltoztatták, többi között az ukrajnai emberveszteségről szóló számokat.

Mihajlo Podoljak az ukrán elnöki hivatal főtanácsadója még múlt pénteken úgy nyilatkozott, hogy a kiszivárogtatás mögött Oroszország áll, de a megjelent adatoknak semmi közük Ukrajna valós terveihez.

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azzal reagált, hogy Oroszországnak semmi kétsége nincs afelől, hogy az Egyesült Államok és a NATO közvetett és közvetlen módon beavatkozik Ukrajna és Oroszország konfliktusába, és a beavatkozás mértéke egyre növekszik.