Mind a 27 tagállami vezető egyetértett az összeggel Ukrajna számára az Európai Unió költségvetésén belül – írta Charles Michel.

Hirdetés

A megállapodás rögzíti Ukrajna szilárd, hosszú távú és kiszámítható finanszírozását – emelte ki. Az EU vezető szerepet vállal és felelősséget visel Ukrajna támogatásában, ugyanis „tudjuk, mi forog kockán” – tette hozzá a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében azt hangsúlyozta, hogy az Európai Tanács meghozta a prioritások megvalósításához szükséges döntést – prioritásként az uniós bizottság elnöke Ukrajna támogatását, az illegális migráció elleni küzdelmet és az európai versenyképesség szavatolását sorolta fel.

„Jó nap ez Európa számára!” – tette hozzá Ursula von der Leyen.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „Európa ismét teljesített”, a döntés az EU szavahihetőségét bizonyítja, és kiszámíthatóságot szavatol Ukrajna számára. Az 50 milliárd eurós uniós pénzügyi csomag támogatja Ukrajnát a helyreállításban, az újjáépítésben, valamint reformok megvalósításában segíti az országot az EU-tagság felé vezető útján – mondta.

A megállapodás nem csak morális, hanem stratégiai kérdés is, „ezzel ugyanis tartoztunk Ukrajna népének és Európának, mert Ukrajna biztonsága Európa biztonságát is jelenti” – tette hozzá az EP-elnök.

Az unió 2021 és 2027 közötti hosszú távú költségvetésének féléves felülvizsgálatával kapcsolatban Metsola azt mondta, az Európai Parlamentnek górcső alá kell vennie a megállapodás részleteit, hogy az valóban megfelel-e az európai választók igényeinek. Marad-e elégséges támogatás azokra a prioritásokra, amelyekben a tagállamok korábban már megállapodtak, köztük a migráció kezelésére, a klímavédelemre és a versenyképesség szavatolására – tette hozzá az EP-elnök.

Korábban írtuk

A decemberi EU-csúcson nem született megállapodás a költségvetés felülvizsgálatáról

A rendkívüli tanácskozást Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azért hívta össze, mert a legutóbbi, decemberi EU-csúcson nem született megállapodás a 2021 és 2027 közötti költségvetés felülvizsgálatáról. A csütörtökön elfogadott megállapodás szerint a hétéves uniós költségvetés négy éven át összesen 50 milliárd euró támogatást juttat Ukrajnának. Az országnak szánt segélycsomag az uniós költségvetés terhére 17 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból, valamint 33 milliárd eurós hitelből áll. A finanszírozás támogatni hivatott az ország rövid távú helyreállítási szükségleteit, valamint középtávon az újjáépítést és korszerűsítést.

Uniós diplomaták tájékoztatása szerint a megállapodás előírja, hogy az Európai Bizottság Ukrajna pénzügyi támogatásának végrehajtásáról szóló éves jelentése alapján az Európai Tanács minden évben vitát tart a támogatás végrehajtásáról, iránymutatás céljából. A kompromisszumos megállapodás alapján két év múlva felülvizsgálhatják a finanszírozást.