A török elnök tájékoztatása szerint helyi és nemzetközi civil szervezetek bevonásával százezer házat építenének az utolsó lázadók – és szélsőségesek – uralta, de részben török erők által biztosított Idlíb tartományban.

Hirdetés

A lakónegyedeken kívül mecseteket, iskolákat, egészségügyi központokat, szociális intézményeket és játszótereket is felhúznának, valamint az ipar és mezőgazdaság támogatásával a munkahelyteremtéshez is hozzájárulnának. A költségeket nem hozták nyilvánosságra, de ha minden a forgatókönyvnek megfelelően halad, 2022 végére elkészülnének a munkával. Erdogan elmondása szerint egyébként Törökország 2016-os szíriai beavatkozása óta nagyjából félmillió szíriai térhetett már haza a biztonságos területekre.

Az ötlet nem teljesen új keletű, a török elnök korábban már az Európai Uniónak is felvetette, hogy pénzügyi forrásokkal támogassák a visszatelepítés feltételeinek megteremtését. A retorika annyiban mégis fordulatot jelent, hogy éppen tavaly figyelmeztetett: 

amíg mi vagyunk hatalmon, Isten egyetlen teremtményét sem vetjük gyilkosok karmai közé!

A teljes cikket IDE kattintva olvashatja el.

Korábban írtuk