A háború illegális megindításával kezdve – hiszen a nemzetközi jog nem ismeri a „megelőző háború” fogalmát, aminek Bush a misszióját definiálta -, folytatva a nemzetközi jog fenntartására létrehozott ENSZ sorozatos megalázásával, egészen a hágai és genfi egyezmények sárba tiprásáig, ma az iraki helyzetet a legkevésbé sem lehet a „legitim” jelzővel illetni. Több mint 150 ezer amerikai katona állomásozik a megszállt országban, naponta hajtanak végre különféle hadműveleteket, a börtönök pedig tele vannak politikai foglyokkal, a megszállás kezdetétől napjainkig pedig több mint százezer iraki halt meg amerikaiak által előidézett „balesetben” – csak Fallúdzsa tavalyi rommá lövésekor 6000 civil vesztette életét. Ilyen körülmények között sokkal inkább beszélhetünk szabadságharcról, mintsem ellenállásról. Mert bár az Egyesült Államok immár kivonta magát a nemzetközi jog kötelékei alól, az ENSZ közgyűlése 1970. november 30-án elfogadott 2649-es rendelete értelmében egy megszállt ország népének jogában áll bármilyen eszközzel harcolni elnyomója ellen.

Az év elején tartott választások javulást hozhattak volna a helyzetben, ám az amerikai politikában mára legfőbb vezető szervvé vált Pentagon túlzott befolyása gyakorlatilag már előre lenullázta ennek esélyét. Persze nem véletlenül. A választás célja ugyanis nem a helyzet normalizálása volt, hanem éppen a konfliktusok fenntartása. Már a háború előtt napvilágot látott a Pentagon Irak feldarabolására készített terve. Ennek megvalósításán az amerikai agytrösztök gőzerővel dolgoznak, kiváló érzékkel használva fel az iraki politikai pártok ambícióit. Az Ibrahim al-Dzsafari miniszterelnök vezette Daawa párt a színfalak mögött egy iráni mintára épülő síita államot kíván létrehozni Irak déli, síiták lakta régiójában. A kurd képviselők még náluk is kevésbé titkoltan próbálják fejleszteni saját régióikat, egy jövőbeli kurd állam előkészületeként. Nekik asszisztál a mai napig amerikai támogatást élvező kurd milícia, a Besmarga, mely szisztematikus etnikai tisztogatást folytat Észak-Irakban. Ennek célja az általa kurdnak tartott régió megtisztítása az arab és türkmén lakosságtól.

Jelenleg tehát a sokat kárhoztatott iraki ellenállás az egyetlen olyan fórum, amely egységbe tömöríti Irak valamennyi felekezetét és etnikumát. Így ma a nemzetközi törvények értelmében az iraki polgári, fegyveres és politikai ellenállás jelenti a független iraki állam kontinuitását. Annak elbukása egyet jelentene az ország gyarmattá válásával. Nem véletlen, hogy az ellenállás végtelenül népszerű az irakiak körében. Általános támogatás nélkül talán nem is lehetne ilyen hatékony. Helyi felmérések szerint az irakiak 98 százaléka határon kívül szeretné látni az amerikaiakat, akikre mára 92 százalékuk megszállóként tekint. Ezt az egységet demonstrálandó ez év április 20-án 300 ezer síita és szunnita vonult Bagdad utcáira az ellenállás egyik vezéralakja, Muktada asz-Szadr vezetésével. Bár a megmozdulás mérete évtizedes rekordokat döntött, a nyugati médiumokban mégis egyszerű „Amerika-ellenes tüntetéssé” silányult.

Az amerikai irányítású médiumok továbbra is ragaszkodnak a háború előtti képmutató megfogalmazáshoz, miszerint az amerikai csapatok a „terror ellen harcolnak” és „demokráciát építenek” Irakban. Ennek egyik hatékony eleme az iraki ellenállók ellen folytatott médiahadjárat, amelynek keretében valótlan állításoktól sem riadnak vissza, csakhogy befeketítsék az iraki nép szabadságharcát. Ténykedésük következtében a Nyugat szemében az irakiak lassan kezdik elveszíteni minden jogukat az önvédelemre a megszállókkal szemben. A nyugati tömegtájékoztatás leginkább a civil áldozatokat követelő merényleteket helyezi előtérbe, ezzel azt a benyomást keltve, hogy az ellenállók polgárháborút kívánnak kirobbantani. Az arab médiumok azonban beszámolnak arról is, hogy ezeknek a robbantásoknak a célpontjai többnyire amerikai katonai konvojok. Ezt erősíti meg az amerikai Centre for Strategic and International Studies nevű kutatóintézet egyik jelentése is, mely szerint az ellenállók célpontjai 77 százalékban kizárólag a megszállók, és a támadásoknak csupán 4,2 százaléka történik civilek által lakott környékeken. Hogy a célpontot sokszor elvétik, az leginkább az iraki ellenállók egyszerű módszereinek tudható be, illetve annak, hogy a megszállók gyakran tudatosan civilek által sűrűn lakott vagy látogatott környékre telepítik az elnyomó hatalom egyes intézményeit, köztük a „reguláris” kormányhadsereg és rendőrség toborzóirodáit. Mindazonáltal még a legfejlettebb haditechnikával rendelkező izraeliek is gyakran lőnek szét tévedésből babakocsikat tologató palesztin kismamákat vagy békés otthonokat.

Az, hogy az ellenállók támadásainak egy része az amerikaiak által kiképzett új iraki rendőrség tagjait éri, nem véletlen. Rendszeresen találnak ugyanis holtan olyan iraki polgárokat, akiket pár nappal korábban a rendőrség letartóztatott, mert az iraki rendőrség sok esetben gyakorlatilag a megszálló hatalom kinyújtott karjaként tevékenykedik. És mint ilyen, legitim célpontja az ellenállóknak, még az európai hagyományok szerint is, hiszen a második világháború során a németekkel kollaboráló franciákat kivégző, szintén francia ellenállók fején máig glória ragyog.

Nagyhangú amerikai elemzők szerint az Iraki ellenállók leginkább külföldi fanatikusok, sokszor egyenesen a rettegett al-Zarkavi bandájába tartozó al-Kaida-tagok, akik csapot-papot otthagytak hazájukban, csak hogy fehérek vérét onthassák Irakban. Persze felmerül a kérdés, hogy ha így is van, és külföldi harcosok tényleg támogatnák az iraki ellenállókat, akkor az amerikaiak milyen jogon ítélik el őket, hiszen az igazi „idegen harcosok” Irak földjén maguk az amerikaiak, valamint brit, koreai, ausztrál és egyéb nemzetiségű kollégáik. A propaganda azonban minden fegyvernél hatékonyabb, éppen ezért érdemelnek figyelmet azok az arab források – országtól és politikai beállítottságtól függetlenül -, amelyeknél napról napra gyűlnek az arra vonatkozó információk, hogy a valóban terrorista cselekményeket, mint például az emberrablásokat és a civilek elleni támadásokat az amerikaiak által kreált milíciák hajtják végre, és számos merénylet mögött külföldi ügynökök állnak, akiknek célja az iraki ellenállás lejáratása. Az egyiptomi al-Ahram című hetilap szerint a megszállás kezdetekor 2000 arab származású Moszad-ügynök érkezett Irakba ebből a célból.

Az amerikai médiumok szóhasználata már önmagában árulkodó. Az ellenállók emlegetésekor egy ízben sem felejtik el odabiggyeszteni az „iszlámista” jelzőt. Márpedig ezt szót – a rasszista amerikai propaganda következtében – babonás homály övezi. Az ellenállók ennek értelmében nem hazájukat védik, hanem a szent Korán nevében hitetleneket gyilkolnak.

A vásár mint mindig, persze itt is kettőn áll. Hogy az amerikai lejárató propaganda ilyen sikeres, annak okát részben az ellenállókban, másrészt a saját kommunikációs hiányosságaikban kell keresni. Az általuk irányított gerillasajtó célja elsősorban az, hogy félelmet ültessen a megszállók szívébe. Azt azonban aligha vették számításba, hogy üzeneteik a nyugati nyilvánossághoz is eljutnak. A szaddámi diktatórikus propagandán nevelkedett ellenállók nem jártak médiaiskolába, így nem tudják, milyen hatást váltanak ki a nyers erőt sugárzó retorikájukkal egy idegen kultúra gyermekéből. Céljukat részben elérik. Az amerikai katonák tényleg rettegnek, arab hírforrások szerint alig mozdulnak ki betonbunkereikből. Rettegnek viszont a békés nyugati polgárok is, akik az ellenállók internetes honlapjain és a televíziós csatornák által közvetített videoüzeneteken szakállas, Koránt és kalasnyikovot lobogtató, marslakó nyelven beszélő figurákat látnak, akik tébolyult agresszorok benyomását keltik. És az amerikaiak ellenük való harca máris legálissá válik a naiv amerikai és európai emberek szemében. És a kultúrák közötti párbeszéd ellehetetlenül. Az ellenállók mégis jó úton haladnak afelé, hogy elérjék céljukat. Ezt bizonyítja, hogy az amerikai katonai vezetés mézesmadzag gyanánt nemrég évi 20 ezerről 40 ezer dollárra emelte Irakban harcoló katonái fizetését, mivel erősen megcsappant az újoncnak jelentkezők száma. Az ellenállók viszont továbbra sem fogyatkoznak.