Elengedi a Nyugat Ukrajna kezét?

A kiábrándulás éve volt az Ukrajnát támogató nyugati blokk számára 2023. Oroszországot nem sikerült térdre kényszeríteni, a konfliktus elhúzódik. Az Ukrajna mögött formálódó, mintegy 50 országból álló szövetséggel először a nagy reményekkel várt ukrán ellentámadás 2023. őszi kifulladása után jött szembe a rideg valóság. S ez azért is volt kiábrándító, mert a Nyugat nemcsak Ukrajnát áltatta a győzelem lehetőségével, hanem önmagát is becsapta.

Jól mutatja a hangulat megváltozását, hogy a nyugati harckocsik érkezését 2023 tavaszán még a győzelem szimbólumaként mutatták be Kijevben. Volodimir Zelenszijnek még azt is meg kellett ígérnie, hogy a Leopardok nem fognak áttörni orosz területre. Aztán ahogy korábban a nyugati rakétákról, úgy a harckocsikról is kiderült, hogy nem csodafegyverek. A háború nyugati támogatói egyik végletből a másikba estek, és az ellentámadás kudarca után immár az is kétséges, hogy folytatják-e a Leopardok, Challengerek és Abrams tankok szállítását. Pedig az elmúlt nagyjából két év alatt az is világossá vált, hogy az egyértelműen anyagháborúvá alakuló konfliktusban a mennyiség felülírja a minőséget.

Az pedig finoman szólva sem javítja az ukrán győzelmi esélyeket, hogy a kezdeti 4-5 milliárd dolláros havi támogatás 2023 végére havi 200-250 millióra csökkent, majd mára szinte teljesen elapadt. Ma lényegében ott tartunk, hogy Kijev versenyt fut az idővel, hiszen márciusig van pénze az állam működtetésére, a frontokon pedig már úgy adagolják a lőszert. A tüzérségi lövegekből például naponta kétezer darabot képesek kilőni, míg az oroszok ötször ennyit. Kijev csupán a kapituláció elkerüléséhez elegendő támogatást kap a Nyugattól, a hadi segélyek augusztus és október között 2022 azonos időszakához képest közel 90 százalékkal csökkentek.

A németországi székhelyű Kieli Világgazdasági Intézet (IfW Kiel) összesítése szerint Ukrajna eddig 240 milliárd euró (91 ezer milliárd forint) értékű támogatásban részesült partnereitől, ami hatalmas összeg. Ha országonként vesszük, akkor messze az Egyesült Államok ajánlotta fel a legtöbb pénzt, 71,4 milliárd eurót, amiből 43 milliárd a katonai vonatkozású támogatás. Németország csaknem 21 milliárd, az Egyesült Királyság 13,27 milliárd, Norvégia 7,28 milliárd (a GDP-hez viszonyítva a kétoldalú felajánlásokban a norvégoké a legmagasabb, 1,6 százalékos az arány), Lengyelország 4,34 milliárd, Svájc pedig 2,31 milliárd eurónyi segítséget juttatott Ukrajnába. További 13,8 milliárd eurónyi felajánlást tett Japán, Dél-Korea és Ausztrália, míg a három balti állam összesen 1,74 milliárd euróval segített.

Az Európai Unió és a kétoldalú megállapodások keretében a közösség egyes tagjai együtt még az Egyesült Államoknál is nagyobb terhet viselnek. Az EU az Európai Beruházási Bank (EIB), az Európai Békekeret (EPF) és a tagjelölt országok számára forrást biztosító makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) révén ugyanis 2023 októberéig 97,1 milliárd euró segélyt, támogatást, hitelt ítélt meg a háborús országnak. Az uniós intézményeken keresztül egyébként Magyarország 990 millió euróval járult hozzá Ukrajna támogatásához, ami a GDP arányában (0,603) kétszerese az Egyesült Államokénak (0,3 százalék). Az európaiak tehát mindenkinél nagyobb áldozatot hoztak eddig Amerika proxyháborújának folytatásáért, Ukrajna megmentéséért és az orosz agresszió megfékezéséért. Érdemes megjegyezni, az EU GDP-je alig kétharmada az Egyesült Államokénak.

A támogatások csökkenése, a mind érezhetőbb vonakodás persze messze nem csupán az ellentámadás kifulladása, az orosz ellenállás kipukkadásának elmaradása miatti kiábrándulással magyarázható. Természetes, hogy a nyugati társadalmakban ennyi idő után jelentkezik a háborús fáradtság, a kiállás csökken. Mint ahogy az is érthető, hogy a készletek is szép lassan kiürültek. Addig lelkesen adakozott mindenki, amíg a régi készleteket kellett kisöpörni, pláne hogy a legtöbben azzal számoltak, hogy ezek helyett kedvezményes áron kapnak modern fegyvereket. Dörzsölte a kezét a hadiipari lobbi is, csakhogy egy idő után kiderült, hogy a gyártókapacitás nem elegendő a kisöpört raktárak feltöltésére. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az ukrajnai háború mennyi fegyvert emészt fel. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy Franciaország 20 ezer 155 milliméteres tüzérségi löveget gyárt le évente, ami annyi, amennyit Ukrajna nagyjából két hét alatt elhasznál. Az Európában leépült hadiipar teljesítményének felpörgetéséhez idő és persze pénz kell. Mint ahogy a jelenlegi kihívásokkal megbirkózni képtelen hadseregek képességeinek feljavításához is. Az európai államok ezért megértették, hogy az ukránok támogatása előtt jobban teszik, ha a saját védelmi képességükkel törődnek.

Az Egyesült Államok védelmi kapacitásai persze messze felülmúlják az európai képességeket. Csakhogy Washingtonnak esze ágában sincs kiüríteni a raktárait, hiszen több zajló konfliktusban is érdekelt. Például a háborúvá szélesedett és az egész térségre kiterjedő eszkalációval fenyegető közel-keletiben. A palesztin–izraeli szembenállás, illetve a jemeni helyzet kiélesedése végképp nem hiányzott Ukrajnának, hiszen nemcsak a figyelmet tereli el a saját háborújáról, de az anyagi és fegyveres támogatást is megosztja.

A háború folytatására a legnagyobb hatással az amerikai támogatások befagyása lehet. Az ukrán kérdés az elnökválasztási kampány előjátékaként a demokraták és a republikánusok vitáinak középpontjába került. Hiába próbálta Joe Biden egy 106 milliárdos csomagban az izraeli támogatásokkal és a mexikói határ védelmének megerősítésével összevonva áterőltetni a Kijevnek szánt 61 milliárdot, eddig a republikánusok nem engedtek. Az alkudozás tovább folyik, és van esély a kompromisszumra, hiszen Donald Trumpék sem szeretnék, ha Ukrajna összeomlana, és Oroszország pozíciói túlságosan megerősödnének. Az idő azonban vészesen fogy, és hiába javasolnak immár az amerikai tanácsadók is védekező stratégiát Ukrajnának, fegyver és lőszer ehhez is kell. Az élőerőről nem is beszélve, de ezt Amerika egyelőre mindenképp Kijevre bízná, miközben Ukrajna fenntartását és a háború finanszírozását egyre inkább Európára terhelné. Amennyiben Donald Trump győz a választásokon, akkor ez radikális módon jelenhet meg, de Joe Biden is jelezte, hogy az eddigieknél kisebb mértékben tudja a jövőben támogatni Ukrajnát. Ez az amerikai hadiipari lobbit hizlaló modell várhatóan megpuhítja majd a republikánusokat is, és Washington sem marad ki azért Ukrajna további támogatásából.

Ezzel a helyzettel az európaiak is tisztában vannak, ezért az Európai Unió várhatóan mindenképpen keresztülveri a 2017-ig szóló 50 milliárd eurós keret elfogadását. De kétoldalú alapon is egyre több ország jelenti be a támogatás növelését. A németek az év első napjaiban közölték, hogy a 2024-es évben összesen több mint 7 milliárd euró értékben adnak át katonai eszközöket Ukrajnának. De jelentős, 2,5 milliárd eurós támogatásról biztosította Ukrajnát Hollandia is. A franciák negyven új SCALP nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát bocsátanak a kijevi kormány rendelkezésére. Megnyitották a pénztárcájukat a britek is. London 2,5 milliárd font értékű katonai segélycsomagot adott Kijevnek, ami a legnagyobb összegű brit támogatás a háború kezdete óta. Közben folyik az ötletelés. Egyre több szó esik arról, hogy Ukrajna megsegítésére használnák fel a lefoglalt orosz javakat, az észt kormányfő, Kaja Kallas pedig arra szólította fel a szövetségeseit, hogy évente a GDP 0,25 százalékát ajánlják fel Ukrajna megsegítésére. A Kijevet támogató Ramstein csoport 50 tagját tekintve ez 120 milliárd eurót jelentene. De felgyorsult a NATO-tagság helyett cserébe Kijevnek biztonsági garanciákat adó kétoldalú megállapodások tető alá hozása is. A sort nem meglepő módon az Ukrajna mellett a belpolitikai problémák mellett is a leghangosabban kiállók közé tartozó Nagy-Britannia nyitotta meg, és februárban ennek aláírására utazik Kijevbe Emmanuel Macron francia elnök is.

Ukrajna támogatása tehát egyre inkább Európára hárul, a háború fenntartásához szükséges fegyvereket pedig Amerikától vásárolják. Az európai politikai elit jobb híján lenyeli ezt a békát, és mint a davosi találkozón elhangzott nyilatkozatok is mutatják, elkötelezett Ukrajna segítése és hitelezése, a háború folytatása mellett. Egyelőre legalábbis. Mert nem lehet tudni, hogy az európai társadalmak tűrőképessége, a szociális háló gyengülése, a növekvő gazdasági gondok meddig engedik mindezt. Jó példa erre a legutóbbi holland választások eredménye, ahol Gert Wilders nemcsak a migráció visszaszorításával, hanem Ukrajna támogatásának csökkentésével is kampányolt. De egyre feszültebb a helyzet Németországban is, ahol a gazdák és más szektorok dolgozóinak tiltakozása jelzi, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben növekszik a háború támogatásával szembeni ellenérzés is. Persze az Ukrajnához való viszonyulás kérdésében akkor sem történne lényeges változás, ha megbukna a jelenlegi koalíció, és a kereszténydemokraták vennék vissza az ország irányítását. Ebből is látszik, hogy Kijev tárgyalóasztalhoz ültetése a frontok helyzetének alakulása mellett alapvetően a Fehér Ház akaratától függ, az európaiaknak ebbe nincs sok beleszólásuk.

A kérdés inkább a társadalom tűrőképessége. E problémát is meg lehet azonban oldani, például az orosz fenyegetés napokban tapasztalható felnagyításával, a világháborúval való riogatással. Ráadásul a Putyin-veszély csúcsra járatásával – ebben a német média teljes mértékben partner – nemcsak az Ukrajna melletti elkötelezettséget lehet erősíteni, de a növekvő belső problémákról, a tiltakozásokról is el lehet időlegesen terelni a figyelmet. Az Ukrajna melletti egyértelmű kiállást azonban még az emellett talán leginkább elkötelezett Lengyelországban is gyengíti az ukrán mezőgazdasági termékek dömpingszerű megjelenése és az ukrán szállítóknak adott uniós kedvezmények.

Nem meglepő, hogy ebben a helyzetben megnövekedett a feszültség az egyes országok között is. Amilyen könnyen lenyelték például a németek, hogy Amerika egyre inkább rájuk terheli a háború pénzügyi terheit, annyira felháborodtak az európai támogatásokon belüli aránytalanságokon. Részben a belpolitikai elégedetlenséget is csökkentendő, Olaf Scholz szóvá tette, az uniós tagállamok nem tesznek eleget Ukrajna támogatásáért. Ezzel áttételesen Macront és a nagyjából félmillárdos összeggel Németország mögött messze elmaradó Franciaországot bírálta, amelynek segítsége eltörpül Németországé mellett. Erre mintegy válaszul a francia Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos egyenesen Olaf Scholz német kancellárt kritizálta, amiért a pénzt nem Brüsszel közvetítésével, az Európai Békealap révén ajánlotta fel a megtámadott országnak. Közben a német kancellár Rishi Sunak brit kormányfővel telefonon tárgyalt Ukrajna további támogatásáról, a fegyverszállítások folytatásáról, és egyetértettek abban, hogy ez különös fontosságú a globális biztonság szempontjából. Ukrajna kezét tehát 2024-ben sem engedi el a Nyugat, ez a kiállás azonban legfeljebb arra elegendő, hogy ne szenvedjenek az ukránok súlyos vereséget. A győzelemhez kevés. Ezért aztán az a jövő zenéje, hogy a Nyugat inkább a konfliktus befagyasztása felé tereli-e az eseményeket, vagy megpróbálja átvészelni a kritikus 2024-es évet, és időt nyerve a hadiipar felpörgetésére, valamint a politikai viharok lecsendesülésére, egy újabb, 2025-ös vagy későbbi ellentámadásra készíti fel Ukrajnát.