Annak dacára, hogy nyár közepe van, egyre nagyobb a német közéletben az energiapánik: az EU legnagyobb országában és első számú gazdaságában a télre súlyos gázhiánytól tartanak. Mint a Bild tömeglap kedden megtudta, a berlini kancellária csütörtökre tanácskozást hívott össze a tizenhat német tartomány vezetésével az energiaügyi vészhelyzeti tervvel kapcsolatban. Ennek jelenleg a második fázisa van életben Németországban, amely az ukrajnai háború kitöréséig 55 százalékban szorult orosz földgázra és 40 százalékban orosz kőolajra, ám a Moszkva-ellenes szankciók energiahordozókra való kiterjesztésével nehéz helyzetbe manőverezte magát.

Hirdetés

A józanság hangjai ezért újabban már a hárompárti koalícióban is megjelennek. A német sajtó a DPA hírügynökségre hivatkozva idézett egy kormányszóvivőt, aki szerint a szankciók végső soron nem sújthatják jobban Németországot, mint amekkora kárt Oroszországnak okoznak. A legkisebb koalí­ciós partner, a szabad demokraták (FDP) pedig arra akarják rászorítani az energiapolitikát kezükben tartó − és a balliberális koalíción belül a legideolo­gikusabb – Zöldeket, hogy egyezzenek bele a még működő, de idei bezárásra ítélt három utolsó atomerőmű üzembe tartásába.

 Nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, de fel kell készülnünk egy olyan forgatókönyvre, amely messzemenő következményekkel járhat a háztartások és a német ipar számára. Most már egy köbméter gázt sem lenne szabad árammá alakítani. Ezért mielőbb helyénvaló volna a télen túlra meghosszabbítani az atomerőművek élettartamát

– jelentette ki Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője.

Korábban írtuk

Az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) szintén a józanok táborát erősítő elnöke, Friedrich Merz a Bild hasábjain megjelent írásában ugyanerre szólítva fel úgy fogalmazott: „Kedves Zöldek, lépjetek túl az árnyékotokon! Nincs betiltva a gondolkodás. Tegyétek ezt meg Németországért! ” A változtatásnak – és a vele járó politikai arcvesztésnek – a Zöldek mellett egyelőre a vezető kormánypárt, a szociáldemokraták is ellenállnak.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.