Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Anders Wiklund
A svéd parlament ülésterme a NATO-csatlakozásról tartott szavazáson 2023. március 22-én

Tobias Billström svéd külügyminiszter a szavazás előtt tartott hatórás parlamenti vita során azt mondta: „meggyőződése”, hogy Svédország a katonai szövetség teljes jogú tagja tud lenni még a júliusi vilniusi NATO-csúcsértekezlet előtt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha valamilyen okból kifolyólag országa mégsem tudna csatlakozni a szövetséghez, akkor a NATO nyitott ajtók politikája kérdőjeleződik meg.

Hirdetés

A 349 képviselőből álló svéd törvényhozás jelenlegi nyolc pártja közül csak a Baloldali Párt és a Zöld Párt képviselői szavaztak a javaslat ellen. A zöldek nevében Jacob Risberg azt mondta, hogy a katonai szövetséghez való csatlakozás növeli a nukleáris hadviselés kockázatát, mert „az atomfegyvereket elrettentő eszközként használják.”

Aron Emilsson, a Svéd Demokraták képviselője, a parlament védelmi bizottságának elnöke történelminek és szükségesnek nevezte a csatlakozást, és hangsúlyozta: „semmi sem növeli gyorsabban Svédország védelmi képességeit, mint a védelmi szövetséghez való csatlakozás.”

Svédország a vele szomszédos Finnországgal együtt tavaly májusban, három hónappal az Ukrajna elleni orosz háború kezdete után adta be csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.

Korábban írtuk