Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino (illusztráció)
Hirdetés

A felsőházi bizottság számára eredetileg csütörtök volt az utolsó nap, hogy döntsön Matteo Salvini szenátor mentelmi jogának megvonásáról. Az ülést elhalasztották az olaszországi koronavírus-helyzet miatt, többek közt a Liga északolaszországi bizottsági tagjai sem tudtak Rómába utazni.

„Akármikor döntenek, nem aggódom, büszke vagyok, hogy megvédtem hazámat és az olaszokat” – írta Matteo Salvini a közösségi oldalán.

Matteo Salvini szenátor mentelmi jogát a felsőház február 12-én már megvonta a tavaly júliusban a Gregoretti olasz katonai hajóval érkező migránsok késleltetett partra szállása miatt indított ügyészi eljárásban.

A mentelmi bizottság előtt most egy másik ügy szerepel: a Proactiva Open Arms spanyol nem-kormányzati szervezet (NGO) hajójának megtagadott kikötése, 164 migránssal a fedélzetén.

A 16 fős mentelmi bizottság tagjainak arról kell véleményt nyilvánítaniuk, támogatják-e vagy sem Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását, amelyről a végső szót a szenátus mondja ki, az elcsúszott ütemezés miatt késő tavasszal.

Az Open Arms augusztus 2-án kért kikötési engedélyt Olaszországtól. Az akkori belügyminiszter, Matteo Salvini nem engedélyezte a civilhajó olasz vizekre való belépését és kikötését sem, a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedései értelmében. A hajó tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren.

Azokban a napokban zajlott az olasz kormányválság: Giuseppe Conte augusztus 20-án jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Ugyanezen a napon a kikötési engedélyt végül Luigi Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el a hajón levők állapotára hivatkozva.

Az ügyész ezt követően a migránsok személyi szabadsága korlátozása és hivatali hatalommal való visszaélés miatt eljárást szorgalmazott Matteo Salvinivel szemben, amelyet a hivatalban levő és volt kormánytagok fölött illetékes, úgynevezett miniszteri bíróság is megerősített.

Matteo Salvini 21 oldalas feljegyzésben reagált. Hangsúlyozta, hogy a spanyol felségjelzésű NGO-hajónak Spanyolországtól vagy a közelebbi Máltától kellett kikötést kérnie. A volt belügyminiszter úgy vélte, az Open Arms szándékosan Olaszország felé indult el, előre kitervelt támadásként Olaszország és az olaszok ellen.

A Gregoretti-ügyben Matteo Salvini maga kérte mentelmi joga felfüggesztését, már a mentelmi bizottságban hangoztatva, hogy készen áll bíróság elé állni a határok védelmében. Mentelmi jogától megfosztották, de az ügyészség még nem idézte be Matteo Salvinit.