Hirdetés

„Ha rejtélyes körülmények közt meghalnék, örülök, hogy ismerhettelek” – posztolta a közösségi médiaplatformon Musk, aki egyben a SpaceX vezérigazgatója is, és aki nemrég vásárolta fel a Twittert.

Amikor Musk édesanyja, Maye Musk erre azt válaszolta, hogy „Ez nem vicces”, fia azt írta: „Bocsánat! Mindent megteszek, hogy életben maradjak”.

Sok kommentátor felvetette, hogy Musk talán félhet Bill Clinton ex-elnöktől és feleségétől, Hillary Clinton korábbi külügyminisztertől, utalva ezzel arra az összeesküvés-elméletre, amely szerint a családnak köze volt Jeffrey Epstein öngyilkosságához.

„Tudsz valamit Clintonékról?” – kérdezte Greg Price digitális stratéga.

Korábban írtuk

„Várj… mit tudsz Hillary Clintonról?” – kérdezte Tim Young humorista.

Mások John McAfee 2020. október 15-i kiírására asszociáltak, amelyben a számítógépes programozó és szoftvergyártó kijelentette, nem áll szándékában öngyilkosságot elkövetni, miután Spanyolországban adócsalás vádjával letartóztatták.

„Megvagyok vagyok idebenn. Vannak barátaim. Jó az étel. Minden rendben van. Úgyhogy, ha felakasztom magam – amúgy Epstein módjára -, az nem az én hibám lesz” – írta a Twitteren McAfee.

McAfee-t 2021. június 23-án holtan találták cellájában, ahol felakasztotta magát nem sokkal azután, hogy a spanyol bíróság engedélyezte kiadatását az Egyesült Államoknak.

(forrás)